Szakértő: súlyos hiba, hogy nem kötelező a maszkviselés

A naponta emelkedő esetszámok és a delta koronavírus-variáns erős fertőzőképessége miatt súlyos hibának tartja egy hazai szakértő, hogy nem tették ismét kötelezővé a maszkviselést, legalább a tömegrendezvényeken. Az immunológus szerint a védettségi igazolványhoz kötött korlátozások is újra indokoltak lennének.

Negyedik hullám: mutatjuk, mire számítanak a hazai szakértők.

A negyedik hullám küszöbén vagyunk, és néhány hét múlva jelentősen megnőhet a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - mondta a Portfoliónak Falus András immunológus. A beoltatlanok jelenleg életveszélyben vannak - tette hozzá. A szakember rámutatott arra is, hogy már az influenzaszezon is itt van, és a megfertőződés ellen ebben az esetben is maszkhasználattal és védőoltással védekezhetünk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Maszkhasználattal az influenzaszezont is könnyebben átvészelhetnénk. Fotó: Getty Images

Nagy bajt okozhat a két fertőzés együtt

Az influenza a koronavírussal együtt rendkívül súlyos megbetegedést okozhat, különösen az időseknél és a krónikus betegeknél - figyelmeztetett a szakember. Elmondása szerint a két fertőzés együttes jelenléte immunrendszertől függően eltérő következményekkel járhat, de az idős emberek esetében például komoly lázat okozhat, és jelentősen megterhelheti egyebek mellett a szívet is.

Tanulnunk kellene a tavalyi tapasztalatokból

Az immunológus kiemelte, hogy tavaly azért nem volt lehetősége az influenzának széles körben elterjedni, mert az emberek a koronavírus-járvány miatt minimalizálták a társas érintkezések számát, fokozottan figyeltek a higiéniára és mindenhol maszkot viseltek. Az influenzaoltást Falus az idős embereknek és a krónikus betegeknek mindenképpen ajánlja.

Már több alkalommal is vissza kellett hívni Japánban a Moderna koronavírus elleni vakcináit, szennyezettségre hivatkozva. A hírek szerint fekete és rózsaszínű ismeretlen anyagot tartalmaztak egyes ampullák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!