Megdőlt egy tévhit a kanyaróoltásról

Dacára az összeesküvés-elméleteknek, a többi között a kanyaró ellen adott gyermekkori MMR-oltás nem hozható kapcsolatba az autizmus spektrumzavar kialakulásának megnövekedett kockázatával - derült ki egy átfogó, több mint 23 millió gyermek adatait felölelő elemzésből.

Milyen korai tünetekről ismerhető fel az autizmus? Részletek itt.

A vakcina neve azon betegségek angol elnevezésének kezdőbetűiből áll, amelyek ellen védelmet nyújt: kanyaró , mumpsz és rózsahimlő . Az MMR-oltással szembeni szkepticizmus még a múlt évezred végéről ered. Egy brit orvos, Andrew Wakefield ugyanis 1998-ban jelentette meg azóta hírhedtté vált tanulmányát, amelyet a tudományos életben ma már csak az elmúlt évszázad legkárosabb orvosi hoaxaként emlegetnek. Wakefield ebben 12 autista gyermekkel folytatott kutatásai alapján számolt be arról, hogy kapcsolat áll fenn az MMR-oltás és az autizmus egyes tünetei között, utalva egyben arra, hogy a vakcina szerepet játszhat a zavar kialakulásában.

Az MMR-oltást először 15 hónapos korban adják be a gyermekeknek
Az MMR-oltást először 15 hónapos korban adják be a gyermekeknek. Fotó: Getty Images

Később azonban kiderült, hogy Wakefield meghamisította a kutatási adatokat, tanulmányát ezért visszavonta az azt közlő folyóirat. Mi több, 2004-ben arra is fény derült, hogy a brit orvost pénzügyi érdekeltség is kötötte az általa tett felfedezéshez. Wakefield orvosi engedélyét ezt követően visszavonták, ezáltal nem is gyógyíthat betegeket az Egyesült Királyság területén. Hiába lepleződött le azonban a csalás, a köztudatba bekerült tévhit sosem tűnt el, mi több, az összeesküvés-elméletek hívői és az oltásellenesek előszeretettel használják fel érvelésükhöz az egyébként hamis kutatási adatokat.

Megcáfolták az oltáselleneseket

Valójában az elmúlt két évtized során egyetlen tudományosan megalapozott kutatás sem talált hasonló mellékhatást az MMR-oltásra vonatkozóan, ellenben annál több igazolta az ellenkezőjét. E körbe tartozik a Cochrane nemzetközi kutatóhálózat brit szervezete által a közelmúltban lefolytatott elemzés is, amelyben a kutatók összesen 138 korábbi tanulmány eredményeit tekintették át, beleértve 51 olyan munkát, amely a vakcina betegségmegelőző hatékonyságát vizsgálta, illetve 87 olyat, amely a mellékhatásokra irányult.

Mindennek alapján kimutatták, hogy a beoltott és beoltatlan gyermekek körében hasonló arányban fordult elő autizmus spektrumzavar. Arra vonatkozóan sem találtak bizonyítékot, hogy az MMR-oltás fokozta volna olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint az agyvelőgyulladás, gyulladásos bélbetegségek (fekélyes vastagbélgyulladás és Crohn-betegség), kognitív hanyatlás, 1-es típusú cukorbetegség, asztma, ekcéma, szénanátha, leukémia, szklerózis multiplex, járási zavar, illetve bakteriális és vírusos fertőzések. Eközben a vakcina hatékonyságát a betegségek megelőzésében egy dózis után 95, két dózist követően 96 százalékosnak találták a kutatók.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.