Magyarország is felkészült a koronavírusra

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak - hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Ahogy már korábban is olvashatták a HáziPatika.com-on , az új koronavírus már Európában is megjelent: Skóciában, Írországban és Franciaországban is fertőzésgyanús tünetekkel kerültek kórházba emberek. A legfrissebb információk szerint azonban egyelőre nincs magyar fertőzött - sem a Magyarországon, sem a külföldön élők között. De még olyan külföldiről sem tudnak, aki úgy tartózkodna Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna.

Így próbálják megfékezni az új vírust - kattintson!

Az EU-s országok túlnyomó többsége még nem vezetett be rendkívüli intézkedést a repülőtereken, hőkaput is csak néhány ország alkalmaz. Csehország azonban vasárnap ellenőrizni kezdte a prágai repülőtéren az országba érkező utasokat, nem mutatnak-e a koronavírus-fertőzésre, azaz a vírus okozta tüdőgyulladásra utaló tüneteket. Eddig még nem volt szükség beavatkozásra, de a forgatókönyv már kész. Minden esetet azonnal kivizsgálnak, és a betegséggyanús személyt karanténba zárják. Nem kizárt, hogy a későbbiekben Magyarországon is bevezetnek valamilyen rendkívüli intézkedést, de egyelőre nem tartják indokoltnak.

koronavírus, vírus, fertőző betegség, tüdőgyulladás, vírusos tüdőgyulladás, Kína, Magyarország, járvány, vírus terjedése
Egyelőre nincs magyar fertőzött - sem a Magyarországon, sem a külföldön élők között.Fotó: iStock

Hat magyar a Hopej tartományban van

Az önkéntes jelentkezés alapján a KKM már hat magyarról tud, aki a lezárt Hopej tartományban van. Mind a hatan egészségesek, a pekingi magyar nagykövetség mindannyiukkal kapcsolatban van - közölte az államtitkár. Az érintettek közül négyen egy gyár újranyitásán dolgoznak Vuhanban február elejéig, és nem szeretnék elhagyni a várost. Egy másik ugyanott tartózkodó magyar azonban elhagyná a várost, amint lehet, de nem Magyarországra utazna, hanem egy másik tartomány fővárosába, Hangcsouba, ahol él és dolgozik. A hatodik magyar pedig nem Vuhanban, hanem Hopej egy másik városában él, és amint lehet, hazatérne Magyarországra. A pekingi magyar nagykövetség kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal, valamint Hopej tartomány és Vuhan város külügyi irodájával is.

Magyarország felkészült

Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült, rendelkezésre állnak a vírust kimutatni képes tesztek. Amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak. Eddig egyébként két gyanús eset volt, de mindkettőnél kiderült, hogy nem a koronavírusról van szó.

Mint kiderült, a bangkoki nemzetközi repülőtér fogdájában helyi idő szerint vasárnap reggel elhunyt egy magyar férfi, akit azért vettek őrizetbe, mert a lejárt vízuma ellenére az országban maradt, és az idegenrendészeti ügyintézésig helyezték el a repülőtéren levő rendőrőrs fogdájában. A jelenlegi információk szerint a halálesetet nem a koronavírus okozta, sokkal inkább a férfi cukorbetegségéhez lehet köze. Az esetet azonban még vizsgálják.

A betegség tünetei és megelőzése

A koronavírusos megbetegedés tünetei hasonlóak az influenzáéhoz. Magyarországon azonban épp influenzajárvány van, ez pedig jelentősen megnehezíti az új vírus felismerését. A koronavírus azonosítása laboratóriumi módszerekkel lehetséges, és ennek feltételei már megvannak Magyarországon - ismertette Müller Cecília.

koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, tünetek, influenzaszerű tünetek, cseppfertőzés, fertőző betegségek
Az új vírus cseppfertőzéssel terjed és influenzaszerű tüneteket okoz. Fotó: MTI

Influenzaszezonban egyébként előfordulnak koronavírusos megbetegedések, de ez most valami egészen új . A szakemberek jelenleg is vizsgálják a nemrég létrejött változatot, keresik az ellenszerét és kutatják terjedését. Továbbá megerősített járványügyi figyelőrendszer is működik. Hogy megelőzhessük a fertőzést, ügyelni kell az alapvető higiéniai szabályokra. Javasolt a minél többszöri kézmosás és a "tüsszentési etikett" betartása. A vírus azonban csak élő sejtekben szaporodik, így például a Kínából érkező csomagok teljesen veszélytelenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!