Egyre nagyobb a pánik az új vírus miatt

Eddig több mint 400-an fertőződtek meg az új koronavírussal Kínában. A járvány az ország 13 régióját érinti, valamint a fertőzés már Amerikában is megjelent. Észak-Korea nem fogad külföldi turistákat a járvány miatt.

Ahogy korábban megírtuk, egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon jelenhetett meg először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus eddig 440 embert fertőzött meg Kínában, és 9 áldozatot követelt. A betegekkel közeli kapcsolatba került több mint 2 ezer embert is megvizsgálták, közülük 1394-en jelenleg is orvosi megfigyelés alatt állnak.

Bár a vírus terjedésének pontos útvonalát egyelőre nem sikerült tisztázni, fennáll a veszélye a mutációnak, ami a járvány terjedésének gyorsulásához vezethet - figyelmeztetett Li Pin, a Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese. Kiemelte ugyanakkor, hogy biztosan le tudják majd küzdeni a járványt. A kínai járványügyi központ vezetője, Kao Fu szerint egyelőre nincs szuperfertőző beteg, aki egyszerre több embernek is tovább tudná adni a vírust. Úgy tűnik, a fiatalok és a gyerekek nem érzékenyek a vírusra - tette hozzá.

Kína, járvány, tüdőgyulladás, vírus, koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, fertőző betegségek
Védőmaszkot vásárol egy férfi egy vuhani gyógyszertárban. Fotó: MTI/AP/Dake Kang

Denevérek terjeszthetik

Kiderült, mi áll a rejtélyes megbetegedések mögött - kattintson a részletekért!

Az új koronavírus (2019-nCov) természetes gazdaszervezetei az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlóan a denevérek lehetnek - derült ki a Kínai Tudományos Akadémia, a hadsereg, valamint a sanghaji Pasteur Intézet szakértőinek közös kutatásából. Egyelőre azonban nem tisztázott, hogy mi lehetett a közvetítő a denevérek és az emberek között. A kutatási eredmények szerint az új koronavírus gyengébb a 17 évvel ezelőtt Kínában feltűnt SARS-nál, de így is súlyosan fertőző.

Különös aggodalomra ad okot, hogy a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet miatt jelentősen emelkedik az utasforgalom Kínában. Idén a január 10. és február 18. közötti időszak számít utazási csúcsszezonnak. Ezalatt várhatóan mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek különféle közlekedési eszközökön, így a fertőzöttek könnyen továbbadhatják a vírust. Vuhanban ezért óvintézkedéseket léptettek életbe. A repülőtéren és a vasútállomásokon például ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak.


Amerikában is megjelent

A vírus Kína határain túl is felbukkant. Tajvanon négy, Szingapúrban három, Vietnámban kettő, Nepálban pedig egy betegnél merült fel afertőzésgyanúja, míg Japánban egy esetben jelentették a vírus megjelenését. Emellett Hongkongban már legalább 90 embert karanténba helyeztek, de még egyetlen esetben sem erősítették meg az új koronavírus jelenlétét. Ausztráliában is karantén alá helyeztek egy férfit, akin a betegség tünetei jelentkeztek. A napokban pedig Amerikában is diagnosztizálták a vírust egy harmincas éveiben járó amerikai férfinél, aki a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett ellenőrzés előtt érkezett vissza Vuhanból. Az orvosok szerint állapota kielégítő, de állandó megfigyelés alatt tartják.

A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okoznak, hét ismert altípusuk van. Az új vírus "viselkedését" és az általa okozott tüneteket egyelőre vizsgálják. A szakemberek feltételezése szerint a betegség cseppfertőzéssel terjed.

New York és San Francisco város repülőterein - amelyeket közvetlen repülőjáratok kötnek össze Vuhannal - már múlt héten megkezdték a kínai nagyvárosból érkezők alapos vizsgálatát, Los Angelesben pedig a napokban kezdődött meg a Kínából érkező utasok egészségügyi szűrése egy százfős orvoscsapat segítségével - közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). Az utasok egészségügyi vizsgálatát kiterjesztik a chicagói és az atlantai légikikötőkre is. A napokban Észak-Korea pedig azt jelentette be, hogy felfüggeszti a külföldi turisták fogadását az új koronavírus miatt, mivel a legtöbb turista Kínából érkezik az országba. Az ügyre már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is fokozottan figyel, várhatóan közegészségügyi rendkívüli állapotot hirdetnek majd a járvány miatt.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban hétfon délelőtt változóan, helyenként erősebben felhős lesz az ég, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag