„Színvonalas egészségügy, vendégszeretet” – Magyarországot ajánlja egy amerikai portál

Az Egyesült Államokban igen magasak a megélhetés költségei, ezért egy életmód portál 14 másik lehetséges célpont mellett Magyarországot javasolja új otthonnak.

„Magyarország meggyőző érveket kínál azok számára, akik fontolgatják, hogy elköltöznek az Egyesült Államokból. A megélhetési költségek körülbelül 51 százalékkal olcsóbbak, ráadásul a magyarországi egészségügyi rendszer egyszerre magas színvonalú és könnyebben hozzáférhető. Emellett a tömegközlekedés 60 százalékkal olcsóbb, jól szervezett és kiterjedt, még a legeldugottabb területekre is kiterjed. Ha ehhez hozzáadod a helyiek szívélyes vendégszeretetét, akkor megvan a siker receptje” – indokolja a Technabob, hogy miért is érdemes kis hazánkba költözni. Egyúttal 14 másik országot is javasol az Egyesült Államokból költözni vágyóknak.

Minket tettek az utolsó helyre

Szerintük a kiválasztott 15 helyszín mind jó választás lehet a lakhatás költségeit, az egészségügyi ellátást, az oktatást, a rezsit, az élelmiszerárakat és a nyugdíjellátást figyelembe véve.

Mexikót teszik első helyre, Vietnám szerepel a másodikon, ezt követően pedig sorrendben Portugália, Csehország, Thaiföld, Costa Rica, Ecuador, Spanyolország, Malajzia, Lengyelország, Tajvan, Kolumbia, Görögország és Uruguay következik. A lista utolsó helyére pedig minket sorolnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!