Koronavírus: végigsöpört a delta variáns egy táborban

A koronavírus különösen veszélyes, delta variánsával fertőződött meg több mint negyven gyerek és három felnőtt a dél-ukrajnai Odesszában megtartott egyik gyerektáborban. Öt gyerek kórházba is került - közölte Szerhij Kravcsenko, az Országos Orvosi Kamara vezetője.

Járványgóc alakult ki egy ukrajnai táborban, eddig összesen 44 gyerek és három felnőtt betegedett meg. A helyi orvosi kamara vezetője szerint Odessza megyében súlyos helyzet alakulhat ki emiatt, ugyanis koronavírusos gyerekek ápolására mindössze 150 kórházi ágy van előkészítve a régióban. További aggodalomra ad okot, hogy a delta variánssal megfertőződött betegek mintegy háromszáz emberrel kerültek közvetlen kapcsolatba, a táborban pedig több mint ezer gyerek nyaral, akik 8-10 ágyas szobákban vannak elhelyezve.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus fertőzöttek száma,
A táborok jó potenciális gócpontnak bizonyultak. Fotó: illusztráció, Getty Images

Egyelőre nem zárják le a határokat

Az új koronavírus delta variánsa a korábbi változatokkal ellentétben gyorsan terjed a gyerekek körében is. Mutatjuk, hogy milyen tünetekkel járhat a fertőzés náluk - kattintson!

Ukrajna egyelőre nem tervezi a teljes határzár bevezetését a delta variás terjedése miatt, korlátozásokat azonban már korábban bevezetett, éppen a koronavírus ezen veszélyes törzsének terjedése miatt - mondta Dmitro Kuleba külügyminiszter. Július elején lépett életbe például az az új szabály, hogy az Oroszországból, Indiából, Nagy-Britanniából és Portugáliából érkező külföldieknek kötelező a határon gyorstesztet végezniük, ahogyan a visszatérő ukránoknak is, vagy karanténba kell vonulniuk abban az esetben, ha az elmúlt két hétben legalább hét napot az említett országokban töltöttek. A miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy ha súlyosbodik a helyzet, akkor szigorúbb intézkedéseket is hoznak majd, konkrétumokat azonban nem árult el.

Már buszokban is oltanak

Közben az is kiderült, hogy Kijevben mostantól már autóbuszban is oltják a lakosokat a COVID-19 ellen. Az első ilyen mobil oltópont Obolony kerületben az egyik metróállomás közelében van, ahol az AstraZeneca oltóanyaga és kínai gyártású Coronavac vakcina kérhető.

Ukrajnában egyébként újra kezd gyorsulni a koronavírus-járvány terjedése. Az országban eddig összesen 2,3 millió igazolt fertőzöttet és több mint 56 ezer áldozatot regisztráltak. Az oltási kampány februári kezdete óta már 4,8 millióan kapták meg a védőoltás első adagját, 2,8 millióan pedig már a második dózison is túl vannak. Ez azonban elég csekély aránynak számít a 42 millió lakosú Ukrajnában.

Érdekes eredményre jutottak egy friss tanulmány szerzői: a fiatalabb gyermekek nagyobb eséllyel adják át a koronavírust a velük egy háztartásban élőknek, mint az idősebbek. Olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Utca emberét kérdeztük, tudja-e mi az anafilaxiás sokk

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +15 °C

A felhősebb nyugati tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből délutántól, késő délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra