Koronavírus: megszűnik a kötelező maszkviselés

Magyarországon kivezetik a járványügyi korlátozások döntő többségét - jelentette be csütörtökön a kormányülést követően Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A miniszter által elmondottak szerint hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, valamint kivezetik azt a szabályt is, amely lehetővé tette a munkáltatóknak, hogy foglalkoztatottjaik számára a munkavégzés feltételeként előírják a COVID-19 elleni védőoltás felvételét. Kivételt jelentenek ezalól a szociális és egészségügyi dolgozók, valamint a kórházakban és az idősotthonokban továbbra is megmarad a kötelező maszkviselés. Mindezeken felül kivezetik a védettségi igazolvány használatára vonatkozó szabályokat is.

Gulyás a döntés hátteréről szólva úgy fogalmazott, az ötödik járványhullám a végéhez közeledik. Hozzátette, ha szükséges, a jövőben újra életbe léptethetik a most megszüntetett korlátozásokat. Ugyanakkor bizonytalan, hogy lesz-e hatodik hullám Magyarországon, valamint a miniszter virológus szakértők véleményére hivatkozva elmondta, bízhatunk abban, hogy ha lesz is újabb hullám, az kevésbé lesz intenzív, mint a korábbi fertőzéshullámok. Gulyás szerint ennek jeleit már az ötödik hullám alatt is látni lehetett.

A miniszter arról is beszélt, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetet továbbra is fenntartják. Mint azt megírtuk , csütörtök reggelig 77 újabb halálos áldozatot regisztráltak a koronavírus-járványhoz köthetően Magyarországon. Jelenleg több mint háromezer fertőzöttet kezelnek kórházban, közülük 126-an vannak lélegeztetőgépen a hivatalos kormányzati jelentés szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.