Ingyen, illetve nagy kedvezménnyel oltják a lányokat HPV ellen Solymáron

A 14-15 éves leányokat oltanak be méhnyakrák ellen a tízezer lakosú Solymáron. A Pest megyei település önkormányzata azt a döntést hozta, hogy ha a szülő vállalja az 3 adagos oltási sor első oltását, akkor a második és harmadik adag beadásának költségét az önkormányzat átvállalja. Mivel azonban vannak családok, ahol egyetlen vakcinát sem tudnának megfizetni, azért a szociálisan rászoruló családok lánygyermekeinél átvállalják mindhárom oltás költségét

"Döntésünkben szerepet játszott, hogy a védőoltás olyan anyagi terhet jelentene a legtöbb szülőnek, amit nem tudna önerőből felvállalni, valamint az, hogy a méhnyakrák az egyik legtöbb áldozatot szedő betegség és az egyetlen olyan rákos női megbetegedés, amely ellen most már létezik védőoltás" - jelentette be Dr. Szente Kálmán, Solymár Nagyközség Önkormányzatának polgármestere.

A méhnyakrák elleni oltási programban való részvételre összesen 120 lány jogosult Solymáron. Az első vakcinákat még novemberben beadják, az oltási sor 1 hónappal később folytatódik, a harmadik (befejező) vakcinát pedig 2009 áprilisában kapják meg a lányok.

A méhnyakrák halálozási aránya Magyarországon 10-szer magasabb a fejlettebb európai országokhoz képest, pedig a méhnyakrák, - az emlőrákkal ellentétben - napjainkban már megelőzhető. A méhnyakrák Magyarországon a mellrák után a második leggyakoribb daganatos betegség a nők körében. 2007-ben hazánkban körülbelül 1500 új, rosszindulatú méhnyak elváltozást ismertek fel - olvasható a település sajtóközleményében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol- és a gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra