Korai halálra utalhat a merevedési zavar

A korai elhalálozás fokozottan fenyegeti a merevedési zavarral küzdő férfiakat - állapította meg egy tanulmány.

Nemcsak a hálószobában okozhat kellemetlenségeket a merevedési zavar . Amerikai kutatók egy újonnan publikált tanulmánya szerint ugyanis az ilyen zavarok a férfiak életének várható hosszára is hatással vannak: 70 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy korábban haláloznak el, mivel ez a zavar egyúttal a szív- és érrendszeri panaszok fontos előrejelzője. A University of Mississippi tanulmánya a Journal of Sexual Medicine szaklapban jelent meg.

Sokan úgy vélik, hogy a merevedési zavar az idősebb férfiakat érinti, valójában a 40 év alatti férfiak mintegy ötöde szenved ilyen panaszoktól - állítják a kutatók. Az pedig már korábban is ismert volt, hogy ez a probléma összekapcsolható elhízással, cukorbetegséggel , dohányzással vagy a magas vérnyomással, illetve kockázati tényezőnek sorolják fel a stroke és a szívkoszorúér-betegség kapcsán. A kutatók úgy vélik: a merevedési zavar és a szív- és érrendszeri kockázat közti kapcsolat az endothel sejtek működési zavarai, illetve a dinitrogén-oxid csökkent termelődése miatt lép fel.

A merevedési zavar korai halálhoz vezet?

A merevedési zavar korai halálhoz vezet?

Merevedési zavarok: irány az orvos! Ha a merevedési zavar több alkalommal is előfordul, mielőbb keressen fel problémájával egy szakorvost, aki a személyes beszélgetés és a szükséges vizsgálatok elvégzése után javaslatot tesz az Ön számára leghatékonyabb kezelésre. Kattintson! A feltételezés igazolására a 2003-2004-es nagy nemzeti (Egyesült Államok-beli) egészségügyi felmérés résztvevői közül választottak ki majdnem 1800, 20 és 85 év közötti férfit. A kutatók azokat sorolták a merevedési zavarral küzdők közé, akik arra a kérdésre, hogy "mennyire képes a szexuális aktushoz szükséges megfelelő erősségű erekcióra?", azt felelték, hogy "semennyire" illetve "alkalmanként". 557 ilyen férfit találtak a vizsgálati alanyok között.

A felmérés időpontja után 8 évvel közülük 244-en már nem éltek. A halál oka 61 esetben szív- és érrendszeri probléma, 64-szer rosszindulatú daganat volt, 12 ember esetében pedig krónikus légzőszervrendszeri betegség.

Összevetve mindezt a vizsgált személyek életkorával, aktivitásával, entikumával, csípőkerületével , fizetésével és egyéb adatokkal, a kutatók azt állapították meg, hogy a merevedési zavarok 70 százalékkal növelik a korai elhalálozás kockázatát.

Hozzátették: a kutatási adatok pontosságát csorbítja az, hogy a férfiak gyakran nem őszinték merevedési zavaraikkal kapcsolatban.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!