Az öngyógyítás titkai - endothel sejtek

Az egészséges vérerek jelentős szerepet játszanak a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség megelőzésében és kezelésében.

Az endothel sejtek alkotják a vérerek belső falát, és igen fontos szerepet töltenek be a vérerek növekedésének és működésének fenntartásában. A Centenary Intézet tudósai nemrég olyan mechanizmus fedeztek fel, amely segíti az endothel sejtek fejlődését.

Jenny Gamble professzor, az intézet érbiológiai programjának vezetője szerint a folyamat, mely során az endothel elősejtekből (EPC) kifejlett endothel sejtek lesznek igen jelentős, de kevéssé ismert mechanizmus.

"Ha az endothel sejtfal trauma, szervátültetés vagy szívroham következtében sérül, endothel elősejtek kerülnek a véráramba a csontvelőből, és addig keringenek a sérülés körül, amíg az teljesen be nem gyógyul, illetve amíg kifejlett sejtek nem lesznek az elősejtekből" - nyilatkozta Gamble professzor.

A mostani vizsgálatok során kiderült, hogy ennek a folyamatnak (differenciálódás) a működéséért részben a szfingozin-kináz-1 nevű enzim a felelős. "Az SK-1 enzim tartja az endothel sejteket elősejt állapotban. Ha az SK-1 jelenléte csökken, a sejtek továbbfejlődhetnek felnőtt endothel sejtekké."

"A szervezet ilyen alapvető öngyógyulási folyamatainak megértése közelebb vihet minket új terápiás módszerek kifejlesztéséhez. Ezeket a gyógyító folyamatokat irányítva testünk saját maga birkózhatna meg a betegségekkel" - nyilatkozta Gamble professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Az összefüggő felhőzet szakadozva, szétforgácsolódva továbbvonul délkelet felé, a nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhol zápor, a Dunántúlon zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.