Műszaki hiba veszélyezteti a rákbetegek ellátását Győrben

A győri Petz-kórház mindkét sugárterápiás készüléke meghibásodott.

Győrben mindkét sugárterápiás készülék meghibásodása miatt napok óta nem tudják a daganatos betegeket sugárral kezelni - tudta meg a Telex. A Petz-kórház a lapnak azt mondta, sürgős javítást kértek. 

A győri Petz-kórházban két sugárterápiás készülék üzemel, egy korábbi adat szerint naponta mintegy százötven daganatos beteget kezelnek rajtuk. Az egyetemi oktató kórház és annak onkológiai részlege régiós feladatot lát el, ami azt jelenti, hogy Győrön kívül fogadja a többi mellett Sopron és Mosonmagyaróvár betegeit, de vannak, akiket a szomszédos megyékből küldenek ide.

A Telexhez több olvasói levél is érkezett az eset kapcsán, az egyik beteg szerint a sugárterápiás kezelését már másodszor akasztotta meg a meghibásodás. Egy másik beteg azt írta, tudomása szerint Szombathelyre irányítják azokat, akinél a kezelés nem halasztható. 

A kórház megerősítette a meghibásodás tényét, „a műszaki hiba okán a szakszervizzel a kapcsolatfelvétel azonnal megtörtént, a sürgős javítást megrendeltük”. A munkálatok költségei a szervizmérnök helyszíni vizsgálata után derülnek ki, írta az intézmény kommunikációs osztálya. „Bízunk benne, hogy a szervizt követően sugárkészülékünk azonnal működőképessé válik, így az átütemezett kezelések is rövid időn belül lezajlanak.”

A lap emlékeztetett: a Petz-kórház egy másik épületében is javítások zajlanak, a szülészetnek is otthon adó szárnyban a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás állt le még januárban csőtörés miatt. A szobákat, a kórtermeket hősugárzókkal próbálták felfűteni a téli hónapokban. Még ennek kapcsán is folyamatban vannak a munkálatok - írták válaszukban.

Borítófotónk illusztráció, forrás: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.