Szoptatás cukorbetegként? Mutatjuk, mire figyelj

A cukorbetegek életük több pontján nehézségekbe ütközhetnek. Különösen igaz ez azokra az életszakaszokra, állapotokra, amikor nagyobb hormonális változások zajlanak a szervezetében. Lássuk, mire érdemes figyelni például szoptatás idején, ha a kismama diabéteszes.

Fontos leszögezni, hogy a cukorbetegség nem kontraindikációja a szoptatásnak, vagyis bátran szoptathat a cukorbeteg kismama – hangsúlyozta dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa. Az anyatejes táplálás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi ajánlása szerint a baba legalább féléves koráig javasolt, hiszen nemcsak az anya-gyermek kapcsolatot erősíti, hanem mindkettejük egészségéhez is hozzájárul. Az anyatej hipoallergén, alacsony nátriumtartalmú, miközben megfelelő arányban tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat, szénhidrátokat, enzimeket, sőt, még esszenciális zsírsavakat is. Hozzájárul az agy és az idegrendszer kiegyensúlyozott fejlődéséhez az első hónapokban. A szoptatás az anyánál csökkenti több daganattípus kialakulásának veszélyét, segíti a baba immunrendszerének erősödését, valamint hozzájárul a későbbi elhízás, cukorbetegség elkerüléséhez.

Cukorbeteg kismamaként azonban néhány dolgot fontos figyelembe venned és betartanod, hogy egyrészt a vércukorszinted az optimális tartományban maradjon, másrészt a baba igényeit is ki tudd elégíteni. De ez ne szegje kedved, hiszen a szoptatás nagyon fontos, a többi között azért, mert kutatások szerint az anyatejjel táplált gyermekeknél később kisebb valószínűséggel lép majd fel cukorbetegség. Márpedig ha az anya cukorbeteg, akkor a gyermeke is fokozott rizikócsoportba tartozik a diabétesz szempontjából, így érdemes mindent lehetőséget megragadni a megelőzésre.

anyatejes táplálás, szoptatás, kismama, anya, baba, csecsemő
A szoptatás cukorbetegen is lehetséges, de némi odafigyelést igényel. Fotó: Getty Images

Miért előnyös, ha cukorbetegen is szoptatod a kisbabádat?

  • Gyorsabban megszabadulhatsz a terhesség során felvett plusz kilóktól, ami nem elhanyagolható a vércukorszint rendezése szempontjából sem.
  • Gyorsabban zsugorodik vissza a méhed normál méretűre.
  • Csökken a petefészek- és az emlőrák kockázata.
  • Lehet, hogy kevesebb inzulinra lesz szükséged.

Arra viszont érdemes felkészülni, hogy a cukorbetegség megnehezítheti a szoptatást, a tejtermelődést. Ez azonban ne szegje kedved! Szülés után rögtön tedd mellre babádat, és próbálj szoptatni akkor is, ha elsőre nem sikerül.

Hogyan befolyásolja a szoptatás a vércukorszintet?

Fontos először is a vércukorszint normalizálása, mert a túl magas vércukorszint befolyásolja a tejtermelést. Ezt leginkább speciális, személyre szabott diétával és bőséges mennyiségű folyadék fogyasztásával lehet elérni A folyadékfogyasztás azért is fontos, mert mind a szoptatás, mind a cukorbetegség könnyen okoz dehidratált állapotot, így a távozó folyadékot mihamarabb pótolni szükséges. Előfordulhat továbbá, hogy inzulinra is szükség lesz a vércukorszinted normalizálásához.

Szoptatás idején a szokásoshoz képest napi 4-500 kalóriával több energiát kell bevinnie a kismamának, ami a szénhidrátbevitel tekintetében is 30-50 gramm többle­tet jelent. Természetesen ezt a mennyiséget napi öt-hat alkalomra kell elosztani, azaz étkezésenként 5-10 grammal kell nagyobb mennyiséggel számolni – részletezte a diabetológus.

Ha beindult a tejtermelés, akkor a következő lépés az, hogy fokozottan figyeld vércukorszinted alakulását, ugyanis a szoptatás során csökkenhet a vércukorszint, mivel a tejelválasztás energiát igényel, amiből hipoglikémia is kialakulhat. A szoptatás során nagyobb mennyiségű cukor hagyja el a szervezetet, így a vércukorszint akár negyedével is csökkenhet. A szoptatás tehát lényegében olyan, mintha edzenél, hiszen ugyanúgy csökken a glükózszint, ráadásul fogyni is fogsz tőle. Éppen ezért szoptatás előtt mindig egyél valamit, illetve legyen a kezed ügyében gyümölcslé vagy keksz arra az esetre, ha éreznéd magadon a hipoglikémia kezdeti tüneteit. Érdemes lehet orvossal is konzultálnod, mert előfordulhat, hogy kevesebb inzulinra lesz szükséged.

Inzulint egyébként bátran használhatnak cukorbeteg kismamák úgy a terhesség, mint a szoptatás ideje alatt. Az inzulin molekulái túl nagyok ahhoz, hogy kiválasztódjanak az anyatejbe, így semmilyen problémát nem okozhat a gyermeknél. A magas vércukorszintre használt metformin alkalmazása kapcsán ugyanakkor már megoszlanak a vélemények. Egyes külföldi országokban mind várandósság, mind szoptatás során használják, Magyarországon azonban hivatalosan nem engedélyezett. „Éppen ezért, ha a cukorbeteg kismama szoptat, akkor az életmódterápia a kezelés alappillére, amelyet szükség esetén inzulinnal kell kiegészíteni” – mondta el dr. Porochnavecz Marietta.

Mikre ügyelj, ha cukorbetegen szoptatnál?

  • Várj türelemmel, míg a tejtermelés kellően beindul, és addig is tedd minél többször mellre a babád.
  • Ellenőrizd vércukorszintedet szoptatás előtt és után.
  • Beszéld meg orvosoddal, kell-e csökkenteni az inzulin adagját.
  • Fogyassz bőséges mennyiségű folyadékot, többet, mint szoptatás nélkül.
  • Szoptatás előtt fogyassz egy kis snacket.
  • Pihenj, amikor tudsz, mert az alváshiány miatti stressz a vércukorszintnek és a tejtermelésnek sem kedvez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!