Az inzulin felfedezése

Kövessen minket!

Kiss Verus

Mire a halálos cukorbetegség gyógyírét, az inzulint felfedezték, nagyon sok orvos és kutató áldozatos munkájára volt szükség. A "csodaszer" kalandos története következik.

A cukorbetegség tüneteiről már az időszámítás előtti 1550-ben említést tettek az egyiptomi Ebers-papiruszokon. Az egyiptomiak által javasolt terápia szerint a betegnek négy napon át csontokból, gabonából és földből forralt főzetet kellett fogyasztani, és bár meglepő lehet, de ez az előírás nem sokkal tér el az 1900-as évek elején javasolt diétás szabályoktól. Kár azonban ennyire előreszaladni, hiszen a diabétesz innentől folyamatosan az érdeklődés és a kutatások egyik kedvelt és misztikus témája volt.

Egy hosszú történet

A diabétesz megértése, kezelésének felfedezése lassú és nehézkes folyamatnak bizonyult. Mai nevét is csak az időszámítás utáni második században kapta, több ezer évvel a papiruszon történt említés után. A betegség első tüneteit egy kappadókai Aretaeus nevű, híres, görög orvos írta le részletesen. A diabétesz nevet is ő adta a betegségnek: ez görögül "átfolyást" jelent, utalva az erős szomjúság és a megnövekedett vizeletmennyiség tüneteire - olvasható az Áttörés című, nemrégiben magyarul is megjelent könyv prológusában (11-13. o.), mely az inzulin felfedezéséről szól.

A 17. század közepén Thomas Willis angol orvos és természettudós, a királyi akadémia tagja ismerte fel, hogy a bő vizelet néha édes ízű - erre úgy jött rá, hogy megkóstolta. Ő adta a ma is használatos diabetes mellitus ("mézízű" bővizelés) elnevezést a kórképnek. Egy évszázaddal később egy Matthew Dobson nevű angol orvos állapította meg, hogy a diabéteszesek vizeletében található édes anyag cukor. Ez a fontos felfedezés vezetett el a 19. század több komoly kutatási eredményéhez.

Már az első inzulinhasználat életet mentett

Már az első inzulinhasználat életet mentett


A hasnyálmirigy is gyanúba keveredik

1856-ban Claude Bernard francia orvos rájött, hogy a betegség nagy valószínűséggel a hasnyálmirigy működésével hozható összefüggésbe, 1889-ben pedig a német Oskar Minkowski és Josef von Mering megerősítették a hasnyálmirigynek a betegségben játszott központi szerepét. A szintén német származású Paul Langerhans 1869-ben sejtszigeteket különített el a hasnyálmirigyből, 1889-ben a francia Edouard Laguesse pedig rájött, hogy ezek a sejtszigetek csökkentik a vér glükózszintjét, és elnevezte őket utóbb Langerhans-szigeteknek.

Josef von Mering és Oskar Minkowski 1889-ben kutyás kísérleteket hajtott végre Strasbourgban: a hasnyálmirigy kiirtása után kutyákban cukorbetegség alakult ki.

Az inzulin izolálásáig vezető út

A 20. század elején a belga Jean de Meyer a hasnyálmirigyben termelt rejtélyes anyagnak az inzulin (latin insula, sziget szóból) nevet adta, ám az inzulin jelenlétét továbbra is csak tudományos feltételezések támasztották alá.

A német Georg Zuelzer 1906-ban azt állította, sikerült izolálnia a hasnyálmirigyben az inzulint, és egészen addig elment, hogy 1912-ben le is védette felfedezését. Sajnos azonban nem tudott elegendő mennyiségű inzulint kivonni ahhoz, hogy megállapításait bizonyítani tudja. Az amerikai Ernest L. Scott is hasonló állításokat fogalmazott meg 1912-ben, ám a bizonyításban szintén kudarcot vallott. 1916 végül áttörést hozott: Nicolae Paulescu, a bukaresti Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem fiziológiaprofesszora elsőként izolálta az inzulint, amit pancreinnek nevezett el.

A kutyás kísérletek vezettek el a győzelemig

1921-ben két torontói orvos - Frederick Banting és Charles Best - John James McLeod, torontói orvos laboratóriumában megismételte von Mering és Minkowski kísérletét, kutyák hasnyálmirigyét távolították el. Best végezte a vér- és vizeletvizsgálatokat, Banting pedig a sebészeti beavatkozásokat. A műtéttel inzulinhiányt idéztek elő az állatoknál, ami a vércukorszint megemelkedésével járt. Ezután a hasnyálmirigyből előállított kivonattal injekciózták be az állatokat és azt találták, hogy a vércukorszint hirtelen lecsökkent. Ez jelezte, hogy a hasnyálmirigyben valóban van egy vegyület (az inzulin), ami a véráramba jutva tényleg képes a vércukorszint csökkentésére.

1920. október 31-én néhány álmosan lejegyzett szó vezetett az orvostudomány egyik legnagyobb, évezredek óta fennálló rejtélyének megoldásához. Banting ugyanis a következőket írta le: "Diabetus (sic!) Kössük el a kutya hasnyálmirigy vezetékeit. Az acinusok degenerálódásáig tartsuk életben a kutyákat a Szigetek megtartásával; ezek belső elválasztását próbáljuk meg izolálni, hogy enyhíthessük a glycosuriát (sic)." Banting ezen első elképzelése sem eredeti, sem sikeres nem volt, ennek ellenére ragaszkodott hozzá, és makacssága vezetett el ahhoz a megoldáshoz, amely végül mind eredetinek, mind pedig sikeresnek bizonyult. Később azt mondta, hogy ha jártasabb lett volna a téma szakirodalmában, és tudta volna, milyen korábbi, hiábavaló próbálkozások léteztek, egyáltalán nem ragaszkodott volna elképzeléséhez. Forrás: Thea Cooper - Arthur Ainsberg: Áttörés, Budapest, Sanoma Media Budapest Zrt. 2013. (73. o.)

Ez volt az inzulin felfedezésének történelmi pillanata.

1922 januárjában az első beteg, aki megkapta az inzulininjekciót, egy kamaszfiú volt, aki diabéteszes kómában feküdt és már csak órái voltak hátra, az injekció után azonban felébredt. Banting és MacLeod 1923-ban megkapták az orvosi Nobel-díjat, melynek díját Besttel is megosztották a visszaemlékezések szerint.

A felfedezés izgalmas fázisairól, a kutyás kísérletek titkairól az említett Áttörés című könyvben bővebben olvashatunk.

HUDBT00213
Meteogyógyászati teszt

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt gyakran erősen felhős lesz az ég és elszórtan esőre lehet számítani Délután nyugaton felszakadozhat a felhőzet, másutt a gyakran erősen felhős égből zápor, a hegyekben hózápor alakulhat ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag

Cukorbetegek közössége
Cukorbetegek közössége

A Cukorbetegek közösségébe szeretettel várunk minden cukorbeteget, családtagot és a téma iránt érdeklődőt.