Aggasztó, mi történhet a cukorbetegekkel a jövőben

Az évszázad közepére megduplázódhat a cukorbetegséggel élők száma a világon, elérve az 1,3 milliárd főt – derült ki egy frissen publikált tudományos előrejelzésből.

„Várhatóan minden országban emelkedni fog a diabéteszes betegek száma 2050-ig. Azokban a régiókban, ahol a legsúlyosabb mértékű emelkedésre van kilátás – beleértve Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és a csendes-óceáni szigetországokat – akár minden ötödik embert is érinthet a betegség 2050-ben, amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak. Az idősebb felnőttek körében ezekben a régiókban még magasabb lehet a cukorbetegség előfordulása” – írja a The Conversation oldalán megjelent cikkében Lauryn Staffod és Liane Ong, a Washingtoni Egyetem két kutatója, a The Lancet című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzői.

vércukorszintmérés, cukorbetegség, diabétesz
Az évszázad közepéig duplájára emelkedhet a cukorbetegek száma a világon. Fotó: Getty Images

Elemzésük egy szélesebb körű globális egészségügyi kutatássorozat része, amely több száz betegség, sérülés és egészségügyi kockázati tényező hatásait hivatott részletesen felmérni. Ezúttal a kutatók több mint 27 ezer adatforrásból dolgozva becsülték meg a diabétesz, illetve szövődményei elterjedtségét, valamint a betegséghez köthető halálozások számát összesen 204 országra vonatkozóan az 1990 és 2021 közötti időszakból. Az így kapott eredmények tükrében aztán modellezéssel készítettek előrejelzést az elkövetkező közel három évtizedre. Így jutottak arra a következtetésre, hogy az anyagcserezavar világszerte drasztikusan több embert érint majd az évszázad közepén, mint ma.

Az elöregedés és az elhízás is fokozza a veszélyt

Érdemes megemlíteni, hogy a cukorbetegségnek több típusa ismert. A két legelterjedtebb, az 1-es és a 2-es típus egyaránt magas vércukorszinttel jellemezhető, a problémát kiváltó folyamatok viszont igencsak eltérnek a két esetben. A 2-es típusú diabétesz nagyrészt megelőzhető betegség, amely során egyre súlyosbodó inzulinrezisztencia okozza a bajt, és amelyet általában felnőtteknél diagnosztizálnak. Az 1-es típusú diabétesz ezzel szemben egy autoimmun betegség, amely során a szervezet nem képes elegendő inzulint termelni. Ez utóbbi többnyire gyermekkorban alakul ki.

„Az új esetek zöme a következő három évtizedben valószínűsíthetően 2-es típusú diabétesz lesz” – mutat rá közös cikkében Stafford és Ong. Hozzáteszik, hogy mindebben egyfelől a népesség elöregedése, másfelől az elhízás járványszerű terjedése játszik kulcsszerepet. Kimutatásaik szerint például a 2021-es évben rizikófaktorként az elhízás felelt a 2-es típusú cukorbetegség okozta fogyatékosságok és halálesetek több mint feléért. Márpedig más tanulmányok szerint az elhízással élők aránya csak növekedni fog a jövőben, annál is inkább, mert egyelőre egyetlen program sem bizonyult fenntarthatónak és népességszinten is hatékonynak a probléma visszaszorításában. „Ahhoz, hogy ez a trend megfordíthatóvá váljon, szükség lesz olyan megoldásokra, amelyek az egészséges táplálkozáshoz és rendszeres testmozgáshoz kapcsolódó viselkedésbeli és strukturális tényezőket egyaránt meg tudják célozni” – hangsúlyozták a washingtoni kutatók.

A cukorbetegek körében jelentősen magasabb az olyan betegségek kialakulása és azok okozta elhalálozás veszélye, mint az iszkémiás szívbetegség és a stroke, illetve olyan súlyos szövődmények kockázata, mint a látásvesztés és a lábfekélyek megjelenése. Ezek együttesen óriási terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerekre, átfogó szűréseket és kezelést szükségessé téve. Eközben viszont egy 2021 májusában publikált tanulmány alapján a cukorbetegek kevesebb mint egytizede jut megfelelő ellátáshoz az alacsony és közepes jövedelmű országokban. „A diabétesszel élők számának a tanulmányunkban előrejelzett gyors emelkedése nem szükségszerűen kell, hogy valósággá váljon. Annak megértése, hogy ezek a trendek hogyan kötődnek ahhoz, ahogyan az emberek élik az életüket, az első lépés afelé, hogy megváltoztassuk, mi lesz a betegség sorsa az elkövetkező évtizedekben” – húzta alá Stafford és Ong.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!