D-vitamin: hatások, amelyekről ritkán beszélünk

A legtöbb ember tudja, hogy a D-vitamin a napfény hatására termelődik a szervezetünkben, sokan azonban nem is gondolnák, milyen fontos és összetett folyamatokban játszhat szerepet. Mutatjuk, miért fontos megfelelő szinten tartani és milyen következményei lehetnek a hiányának.

A szervezet egészséges működéséhez számos vitaminra, nyomelemre van szükség. Pótlásukra főképp a koronavírus-járvány kitörése óta egyre nagyobb figyelmet fordít a lakosság. A legtöbb ember ugyanakkor elsősorban a C-vitamin bevitelét tartja kiemelt fontosságúnak, holott az immunrendszer megfelelő működéséhez például a D-vitamin megfelelő szintje is fontos lehet. Sőt, ennek a vitaminnak szerepe van a vérnyomás szabályozásában, valamint az egészséges fogazat megőrzésében is. Pótlására minden életkorban figyelni kell, kutatások szerint ugyanis a lakosság nagy része hiányt szenved belőle.

fiatal nő, napsütés, ősz
Napfény hatására bőrünkben is termelődik D-vitamin. Fotó: Getty Images

A D-vitamin egy gyűjtőnév, a D1-, D2- és D3-vitaminok tartoznak alá. Köztudott, hogy napfény hatására a szervezetünkben is termelődik, napsütéses időben akár fél óra szabadban eltöltött idő is elég lehet, hogy a napi szükségletünket fedezzük. A fényhiányos őszi és téli hónapokban ugyanakkor gyorsan kiürülnek szervezetünk raktárai, ami komoly gondot is okozhat, hiszen ennek a vitaminnak számos élettani folyamatban fontos szerep jut. Összegyűjtöttük, hogy a D-vitamin milyen hatással lehet a szervezetünkre.

Támogatja az immunrendszer működését

Az immunrendszer működéséhez nemcsak a C-, de a D-vitamin megfelelő szintje is kulcsfontosságú. A vér alacsony D-vitamin-koncentrációja esetén ugyanis nem termelődnek és aktiválódnak ideális mértékben a fehérvérsejtek bizonyos fajtái (a sejtes immunvédelemben kulcsszerepet játszó T-sejtek), amelyek felelősek a szervezetünkbe jutó baktériumok, illetve a vírusok elpusztításáért. Emiatt könnyebben elkaphatunk bizonyos betegségeket és hosszabb időt vehet igénybe a teljes gyógyulás is.

Hozzájárul a csontok és a fogazat egészségéhez

A D-vitaminnak a csontképződés folyamatában és a csontozat egészségének megőrzésében is fontos szerepe van. Segíti ugyanis a kalcium és a foszfor beépülését, ily módon szabályozza a szervezet kalciumszintjét. Az elhúzódó D-vitamin-hiány gyerekeknél csontlágyulást, ennek következtében csontdeformálódást, felnőtteknél csontritkulást okozhat. Ez utóbbi bármelyik korosztálynál jelentkezhet, az időseknél azonban különösen nagy gondot okozhat. Ilyenkor a csontok ásványianyag-tartalma csökken, emiatt nem lesznek annyira rugalmasak, mint korábban: merevvé válnak, könnyebben törhetnek. A kalcium beépülése nemcsak a csontozat, de a fogazat egészségéhez is elengedhetetlen, hiányában így azok állapota is látványosan leromlik.

Szerepe lehet a vérnyomás szabályozásában

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy gyakoribb a magasvérnyomás-betegség azoknak az embereknek a körében, akik hosszabb ideje D-vitamin-hiányban szenvedtek. Úgy tűnik, az alacsony D-vitamin-szint szerepet játszhat a vérnyomásproblémák, így bizonyos szívbetegségek kialakulásában is. Frissebb kutatások ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a magas vérnyomást nem képes stabilizálni önmagában a D-vitamin pótlása, így kezelésre a vitamintartalmú készítmények alkalmatlanok, illetve a veszélyes szövődményeket sem lehet elkerülni velük. A vérnyomás stabilizálásában a gyógyszeres kezelésen túl elsősorban a megfelelő életmódnak jut fontos szerep. A helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás és a testsúlykontroll segíthet a vérnyomást egy ideális sávban tartani, ezzel pedig komoly betegségeket előzhetünk meg.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) átlagosan napi 600-1000 nemzetközi egység (NE) D-vitamin fogyasztását javasolja, de a hazai szakmai ajánlás szerint ezt a téli időszakban célszerű 2000 NE-re kibővíteni. Az életkor előrehaladtával, terhesség alatt, vagy jelentős túlsúly esetén az átlagosnál is nagyobb lehet a szervezet vitaminigénye. Szerencsére a D-vitamin pótlása nem csupán napfény segítségével lehetséges. Néhány élelmiszerünk is tartalmazza, például a tengeri halak, állati belsőségek (főképp a máj), vörös húsok és a tojássárgája, de számos más élelmiszeripari terméket dúsítanak még ezzel a vitaminnal. A patikák polcain emellett vény nélkül is elérhetőek olyan készítmények, amelyek segítségével megfelelő dózisban pótolhatóak a testünk számára létfontosságú vitaminok és megelőzhető velük a hiányállapot kialakulása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.