Pollenhelyzet: enyhülést ígérnek a szerdai záporok

Az előrejelzések szerint a pollenterhelés fokozatosan emelkedni fog az elkövetkező időszakban. Szerdán azonban – a záporok hatására – a néhol átmenetileg lecsökkenthet a levegőben lévő virágpor mennyisége.

A naponta frissülő pollennaptár keddi adatai szerint a szezonja elején járó parlagfű pollenkoncentrációja országosan a nagyon magas tartományban alakul. Emellett azonban a virágzásuk csúcsidőszakán már túljutott csalánfélék virágporának mennyisége is nagy, a kenderfélék és az üröm pollenszemei pedig közepes mennyiségben vannak jelen a levegőben.

esernyőt tartó nő fújja az orrát
Átmeneti enyhülést ígérnek a szerdai záporok. Fotó: Getty Images

Átmenetileg enyhülhet a pollenterhelés

A tájékoztatás szerint az elkövetkező időszakban is a pollenterhelés fokozódására kell felkészülnünk, ezalól csupán a hegységek képeznek kivételt. A záporok azonban lokálisan átmeneti enyhülést hozhatnak. A csalán- és a kenderfélék pollenkoncentrációja országosan a közepes-magas, az ürömé pedig az alacsony-közepes tartományban alakul.

A már említett allergének mellett az útifű, a libatopfélék, a pázsitfűfélék, a lórom, az ernyősvirágzatúak, a gyékény, a sás, a ciprus- és tiszafafélék, a hárs, illetve a fenyőfélék pollenszemei is okozhatnak kellemetlen napokat az allergiásoknak – bár ezek most csupán csekély mennyiségben vannak jelen a levegőben. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) polleninformációiból továbbá az is kiderült, hogy a kültéri allergén gombák közül az Alternaria most spóraszáma országosan magas, míg az Epicoccumé alacsony szintet ér el.

Nem is gondolnád, hogy mi minden súlyosbítja az allergiádat.

8+1 tipp pollenallergiásoknak

Ahogy már korábbi cikkünkben is írtuk, allergiás reakcióról akkor beszélünk, amikor az immunrendszer érzékenyen reagál egyes – egyébként ártalmatlan – anyagokra, például a pollenekre. A parlagfűre érzékenyeknél már most is közepes vagy erős tünetek jelentkezhetnek. Az alábbi videóban szakértői tippeket láthatsz a pollenszezon könnyebb átvészeléséhez.

A leggyakoribb allergiás tünetek közé egyébként a következőket sorolják: torokkaparás, tüsszögés, orrdugulás, orrfolyás, orr- és szemviszketés, könnyezés. A panaszok a pollenkoncentráció emelkedésének hatására tovább fokozódhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!