Nem is gondolnád, hogy mi minden súlyosbítja az allergiádat

Légúti allergiával sokan küzdenek, de rengetegen nem tudják, mikkel enyhíthetők a tünetek. Sőt, egyes szokásokkal öntudatlanul is csak nehezebbé teszik ezt az időszakot saját maguk számára.

A szezonális allergia önmagában is megkeserítheti a mindennapokat, de egyes dolgokkal mi magunk is ronthatunk rajta, akár önkéntelenül is. A Health összegyűjtötte, miket érdemes elkerülnünk allergiásként, hogy elviselhetőbbek legyenek a tünetek.

Kontaktlencse

„Ha a pollen belemegy az ember szemébe és ott is marad, akkor több tünetünk is lehet allergiásként” – mondta dr. David Rosenstreich, az Albert Einstein Orvostudományi Egyetem Allergia és Immunológia tanszékének vezetője. Ő inkább szemüveg viselését javasolja, mert a levegőben lévő irritáló hatású anyagok, mint például a pollent vagy a füstöt el tudják nyelni a kontaktlencsék, különösen a vékonyabbak.

Stressz

Számtalan rossz hatása mellett a stressz a szipogásra is hajlamossá tesz. Egy 2021-es tanulmány szerint a stresszhez kapcsolódó hormonok – mint például a kortizol – serkentik többek között az orr allergiás gyulladásával kapcsolatos sejtek termelését. Tény, hogy nem egyszerű, de a stressz kezelésével az allergiás tüneteket is csökkenthetjük.

Alkohol

Az alkohol, különösen a vörösbor is rosszabbá teheti az allergia tüneteit. „Vannak, akik különösen érzékenyek a szulfitokra, és ez súlyosbítja az allergiájukat” – mondta dr. Rosenstreich. A szulfitok megtalálhatók többek között a borban és a sörben is.

Parfümök és gyertyák

Sajnos a hozzáadott illatanyagot tartalmazó termékek irritálhatják a szemhéjakat és az orrjáratok nyálkahártyáját. Ugyan ezeket nem tudjuk például egy boltban vagy az utcán sétálva kivédeni, de legalább az otthonunkban nem kell használnunk parfümöket, kölniket, füstölőket, illatosított gyertyákat és más termékeket. 

Nem megfelelő gyógyszer

Szerencsére ma már számtalan gyógyszerrel mérsékelhetők az allergia tünetei. A leggyakoribbak a különböző antihisztaminok, dekongesztánsok és kortikoszteroidok, de könnyen lehet, hogy valami miatt nem a megfelelőt használjuk. Érdemes orvos tanácsát kikérni, ha nem enyhülnek a szedése mellett sem a tünetek.

Allergia
Sokszor a tudtunk nélkül tesszük rosszabbá az allergiánkat. Fotó: Getty Images

Klór

Egy klóros medencében úszni – vagy akár csak mellette üldögélni – sem tesz jót az allergiásoknak, különösen egy beltéri uszodában, ahol a klór zárt térben koncentrálódik. Ugyanolyan irritáló hatása van ugyanis, mint a füstnek. Ugyan jóval kisebb mértékben, de egyes háztartási tisztítószerek is tartalmazzák, ezért érdemes átnézni részletesen a címkéket vásárlás előtt.

Ruhák

Allergiásként különösen fontos, hogy ne vegyük fel kétszer-háromszor ugyanazt a ruhát úgy, hogy közben nem mostuk ki. Ez különösen az olyan durvább anyagokból készültekre igaz, mint a gyapjú, amelyeken megragad a por és a pollen. Ezért érdemes inkább pamut- vagy más, könnyebben tisztítható anyagokból készült ruhákat beszerezni, és rendszeresen, minden használat után kimosni őket. Érdemes lehet egy szárítóba is beruházni, mert egy kutatás szerint eredményesen távolítja el a pollent a nedves és a száraz ruhaneműről is.

Rendszertelen zuhanyzás

A pollen nemcsak a ruhákon, hanem a bőrön és a hajon is megmarad. Ezért ajánlott minden este lezuhanyozni, még akkor is, ha nem is feltétlenül szabadulunk meg az összes pollentől, de a tüneteink szempontjából egyáltalán nem mindegy, mennyi marad rajtunk.

Cigarettázás

Számtalan más negatív hatása mellett a cigizés az allergia tüneteit is súlyosbítja. A cigarettában lévő vegyszerek közül van, amelyik rosszabbítják az asztma és az allergia tüneteit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Önkéntes napon jártunk a Rex Állatotthonban

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

Nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék napközben még nem várható. A nyugatias szelet az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő. Keddtől hidegfrontok érintik majd térségünket, ezekből elszórtan csapadék is várható. Ma azonban még frontmentes időben lehet részünk.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra