Életveszélyes allergia: megelőzhető?

Jelentősen csökkenthető a mogyoróallergia kockázata egy friss kutatás szerint, ha a kisbabáknak már négy és hat hónapos koruk között bevezetjük ezt az allergént mogyoróvaj formájában.

Közel 80 százalékkal kisebb a valószínűsége, hogy később mogyoróallergia alakul ki, ha már egészen kis korban, akár a szilárd táplálékok bevezetésekor mogyoróvajat adunk a gyereknekderül ki egy friss brit kutatásból, melynek eredményei a Journal of Allergy and Clinical Immunology című folyóiratban jelentek meg. A kutatást a Southamptoni Egyetem, a King's College London és a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (National Health Service) közösen végezte el. A kutatók szerint az eddigi ajánlás – amely szerint a gyerekeknek hat hónapos korukig nem szabad szilárd táplálékot adni – változtatásra szorul. A szakértők azonban arra is figyelmeztetnek, hogy az egész, vagy akár az apróra vágott diófélék és a mogyoró fulladásveszélyesek, így azokat öt év alatti gyermekeknek nem szabad adni. A mogyoróvaj azonban éppen megfelelő az allergén bevezetésére.

mogyoróallergia, ételallergia, kutatás, tanulmány, King's College
Már egészen kis korban ehetik. Fotó: Getty Images

Van, ahol már az iskolai menzáról is kitiltották

A mogyoróallergiások száma egyre nő az Egyesült Királyságban, és becslések szerint ma már minden ötvenedik gyermeket érint, sőt annyira elterjedt, hogy egyes iskolák menzái már be is tiltották ezt az összetevőt. Az érintettek immunrendszere az amúgy teljesen ártalmatlan összetevőt súlyos fenyegetésként érzékeli. Egyes esetekben már egy kis mennyiségű mogyoró is olyan erős immunreakcióhoz vezethet, hogy az életveszélyes állapotot idézhet elő. Mivel az ekcémás csecsemők esetében gyakrabban fordul elő ilyen allergia, a szakértők azt javasolják, hogy őket már négy hónapos korban ismertessék meg a mogyoróvajjal. Mivel nekik még elég sűrű, száraz lehet magában a mogyoróvaj, anyatejjel keverve is kínálhatjuk.

A baba akkor áll készen az első szilárd ételre, ha képes ülő helyzetben maradni, és a fejét stabilan tartja. Koordinálja a szemét, a kezét és a száját, így képes felvenni az ételt és a szájába tenni. Szintén fontos szempont, hogy már képes legyen lenyelni az ételt, ahelyett, hogy visszaköpné.

Korábban a szülők azt a tanácsot követték, hogy kerülni kell az allergiát kiváltó ételeket egészen a gyermek hároméves koráig. Mostanra azonban az elmúlt 15 év kutatási eredményei és a tapasztalatok alapján bizonyos összetevőkkel kapcsolatban megváltozott az ajánlás. A szakértők azt tanácsolják: akkor ismertessük meg a szervezetet a mogyoróval, amíg  az immunrendszer még fejlődik és megtanulja megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, így az allergiás reakciók is csökkenthetők. Ezt az is alátámasztja, hogy például Izraelben, ahol a földimogyorót már sokkal kisebb életkorban megismertetik a gyerekekkel, jóval alacsonyabb az erre allergiások száma.

Más tanulmányok szerint a többi, allergiával összefüggésbe hozható élelmiszerek például a tojás, a tej és a búza korai bevezetése szintén csökkenti a későbbi allergiás reakciók valószínűségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.