Elektromos autókat kapnak a kórházak

Kormányzati támogatással 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházaknak. Emellett folyamatban van a működtetésükhöz szükséges, 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztése is - közölte Gondos Miklós,a központ főigazgatója.

Jönnek a környezetbarát buszok - olvassa el a részleteket!

Az új autókat már több gyógyintézmény is megkapta és használatba vette. A kórházakat csak az üzemben tartás és a casco biztosítás költségei terhelik. A teljesen felszerelt, nyári és téligumi-szettel, navigációs rendszerrel és más extrákkal ellátott elektromos autók hatótávolsága kétszáz kilométer. Ezeket az intézmények a telephelyek közötti közlekedésre, vér- és eszközszállításra, a szakemberek utaztatására és helybeni ügyintézésre is használhatják.

A tervek szerint 2030-ban már a kormányzati autóflotta 30 százaléka elektromos gépjárművekből áll majd. Ehhez az elképzeléshez illeszkedik a jelenlegi 3 milliárd forint értékű kórházi autóbeszerzés is - közölte Gondos Miklós.

elektromos autó, kórházi ügyek, kórházi fejlesztés, flotta,
Kilenc elektromos autót adtak át Nyíregyházán. Fotó: MTI/Balázs Attila

Nagy előrelépést jelent

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyíregyházi kórházban 9, a kisvárdai gyógyintézményben pedig 2 autó áll szolgálatba, továbbá a régió minden gyógyintézménye részesült a járműbeszerzésből. Az autókat ügyeletes és készenlétes orvosok szállítására is jól lehet majd használni - ismertette Suba László, az ÁEEK észak-alföldi térségi igazgatója.

Az ország egyik legnagyobb integrált gyógyintézményében van értelme és helye az elektromos autóknak - emelte ki az autók átadásakor Adorján Gusztáv, a négy tagkórházat tömörítő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Mint mondta, a telephelyekre telepített töltők segítségével a nyírségi megyeszékhely száz kilométeres körzetében működő nagykállói, fehérgyarmati, mátészalkai és vásárosnaményi kórházakat és szakrendelőket egyaránt kiszolgálják majd ezek a gépkocsik.

További fejlesztések

Az autók mellett azt a több mint 300 millió forint értékű, uniós támogatású beruházást is átadták, amely révén fejlesztették a tagkórházak fizioterápiás járóbeteg-szakellátásait. Az infrastrukturális programrész során átalakították és akadálymentesítették a legnagyobb betegforgalmú nyíregyházi szakrendelő épületének bejáratát és belső tereit, új fizioterápiás helyiséget alakítottak ki és felújították a meglévőket, rekonstrukciót végeztek a fehérgyarmati és mátészalkai szakrendelőkben, a beszerzések keretében pedig több mint kétszáz kisebb és nagyobb értékű orvostechnikai eszközt vásároltak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra