Kémnek hitték, hónapokra lecsuktak egy galambot Indiában

Indiában nyolc hónapig tartott fogva a rendőrség egy versenygalambot. Arra gyanakodtak, hogy a kínai hírszerzés kémje lehet az állat.

A Tajvan szigetéről elkóborolt versenygalambot májusban fogták be az indiai hatóságok Mumbai kikötőjében – számol be a történtekről a Press Trust of India hírügynökség. A hatóságokban a madár lábaira rögzített gyűrűk, illetve az azokban elrejtett, kínai írásjelekkel írt szöveg keltett gyanút. Azt feltételezték, hogy a galamb a kínai hírszerzésnek dolgozik, vagyis kémek közötti üzeneteket szállít.

Miután a hatóságok meggyőződtek arról, hogy egy átlagos és teljesen ártatlan szárnyassal, egy tajvani versenygalambbal állnak szemben, a rendőrség engedélyével először egy mumbai állatklinikára, majd menhelyre szállították át, ahol végül szabadon engedték.

Nem ez az első eset, hogy az indiai fegyveres erők kémgalambnak hittek egy versenygalambot. Legutóbb 2020-ban egy Pakisztánból átrepült rózsaszín galamb okozott konfliktust Indiával, amelyről szintén kiderült, hogy versenyre készülés közben véletlenül lépte át a két ország határát. 2016-ban pedig azok után került őrizetbe egy galamb, hogy egy cetlit találták rákötve, amelyen egy Narendra Modi indiai miniszterelnököt fenyegető üzenet szerepelt.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.