Életmód
Alrovatok
Mérgek a gyermekek körül: hogyan előzzük meg a bajt?
A kisgyerekeknél aligha létezik kíváncsibb teremtés. Mindent megfognak és a szájukba vesznek, ami ugyan teljesen természetes viselkedés – hiszen így (is) ismerkednek a világgal –, a szülőket azonban jelentős kihívások elé állítják. Egyes dolgok megkóstolásával ugyanis súlyos mérgezést kockáztatnak a kis felfedezők. Nézzük, milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre otthon és hogyan előzzük meg a bajt.
Hogyan lehetünk takarékosabbak a konyhában?
A konyha egyike azoknak a helyiségeknek az otthonunkban, ahol a legtöbb időt töltjük – főleg most, amikor az élelmiszerek, szolgáltatások drágulása miatt mindenki igyekszik azzal tehermentesíteni a pénztárcáját, hogy rendelés helyett otthon főzi meg az ebédet, vacsorát. Közben ugyanakkor a rezsiárak is emelkedtek, így, ha nem figyelünk oda, spórolás helyett még többet fogunk költeni. Mutatjuk, hogyan működhetünk energiatakarékosan a konyhában!
Súlyos betegségeket terjeszthetnek az új szúnyogfajok Magyarországon
Magyarországon is megjelentek és szaporodnak olyan szúnyogfajok és kullancsok, amelyek korábban csak a melegebb és szárazabb afrikai, ázsiai, dél-európai területeken fordultak elő, és amelyek súlyos betegségeket terjeszthetnek. A kutatók igyekeznek szoros megfigyelés alatt tartani ezeket - írja a Telex.
Napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Délután a nyugati, délnyugati, valamint a keleti határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar előfordulhat. Az északias szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.