Romlott a magyar búza minősége

Nem elég a drágulás, a búza minősége is megszenvedi az aszályt. Kevesebb benne a fehérje, rendkívül apró szemű és a nedvességtartalma is alacsony.

Az aszály miatt a világ több országában is rendkívül gyenge termés volt vagy várható. Hazánkban ugyanakkor lesz elég búza és nincs veszélyben az ellátásbiztonság, de a drágulás minket sem kerülhet el. A tartós meleg és az aszály ráadásul a magyar búza minőségén is rontott – mondta a Növekedésnek Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség Gabonafeldogozók tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

búza, aszály
Búzamező Máriahalom határában. Fotó: Getty IMages

Az aszály súlyos károkat okozott a termésben, különösen a keleti országrészben. Hajdú-Bihar megyében például a tavalyi 7 tonnás átlaggal szemben 3,5 tonnás lett az idei termésátlag hektáronként. A szakember azt mondta, hogy ebből a szempontból teljesen kettévált az ország, ilyenre korábban még nem volt példa. Mintha a Duna vonaláig esett volna az eső, majd onnan keletre nem érkezett a várt csapadék, emiatt a keleti országrészben óriási volt az aszály – fogalmazott Lakatos Zoltán.

Megduplázódott az ára

A búza ára itthon megduplázódott egy év alatt. Tavalyi áron, tehát 2021. július elsején 62 ezer forint volt a búza ára tonnánként. Ez akkor nagyon magasnak számított, az addig valaha mért legmagasabb ár volt. Ehhez képest idén júniusra a tonnánkénti ár felszökött 130 ezer forint fölé. Az árszínvonal pedig azóta tartja magát, így most az újbúza is ezen az áron próbál gazdát cserélni.

Lakatos kiemelte: a minőségi paraméterek is rosszabbak az aszály és a nagy hőség miatt. Olyan értékeket tapasztalnak most, amilyenekkel 40 éves pályafutása során nem találkozott még. „Ez azt jelenti, hogy jelenleg 40-es, 42-es sikéreket mérünk, illetve 17-es, 18-as fehérjéket. Ezzel szemben egy normális évben a jó búzánál a sikér 30-32-es, míg a fehérje 12-es, 13-as. Emellett a búza nedvességtartalma is alacsony és rendkívül apró szemű” – magyarázta.

Magyarországon egyébként idén is 4 millió tonna búza biztosan meg fog teremni, miközben 1,2 millió tonna szükséges a belföldi élelmezési ellátásra, illetve körülbelül 2,5 millió tonna búza használódik fel. Tehát ebből a mennyiségből még exportra is fog majd jutni.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!