Jégeső kíséretében törnek be a zivatarok

Ma végre megérkezik a várva-várt hidegfront, amelynek nyomán némiképp lehűl a levegő. A záporokat, zivatarokat helyenként felhőszakadás, jégeső kíséri. Részletes előrejelzés hétfőig.

Pénteken az ország nyugati fele, kétharmada fölé egyre több és vastagabb felhőtömb sodródik, és előbb a nyugati, majd délután, estefele a középső tájakon is egyre többfelé számíthatunk heves záporra, zivatarra, helyenként felhőszakadás, jégeső kíséretében – olvasható a Kiderül előrejelzésében. A Tiszántúlon ugyanakkor alapvetően napos, fátyolfelhős idő valószínű, és kicsi a csapadék kialakulási esélye. A délkeleti szelet már nagyobb területen kísérhetik élénk, erős lökések. Zivatarok környezetében viharos, erősen viharos szélrohamok is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet jobbára 34 és 40 fok között valószínű, késő este nyugaton 20, keleten 30 fok körül alakulnak az értékek.

időjárás, időjárás-előrejelzés, meteorológia, zivatar
Esővel érkezik meg a várva-várt lehűlés. Fotó: Getty Images

Így alakul a hétvége

Szombaton erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amelyből több helyen előfordul zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is. A legtöbb napsütés a keleti, északkeleti országrészben várható. Nagy területen megerősödik az északi, északnyugati szél, zivatarban viharos széllökésekre is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26, 31 fok között alakul, de északkeleten, keleten helyenként 32, 35 fok is lehet.

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás kíséretében. Az északi, északkeleti szél sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20, 25 fok között várható, de a kevésbé csapadékos tájakon 26, 30 fokot is mérhetünk.

Milyen lesz a hétfő?

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás kíséretében. Az északi, északkeleti szél sokfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20, 25 fok között alakul, de a kevésbé csapadékos tájakon 26, 30 fok is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.