Ortopédia

A hosszan tartó fájdalom és a mozgáskorlátozottság hátterében leggyakrabban a csont- és izomrendszer betegségei állnak. A csontok, izmok és ízületek sérülései rendkívül gyakoriak, súlyosságuk az enyhe izomhúzódásoktól az ízületi szalaghúzódásokon, ízületi ficamokon át egészen a csonttörésekig terjed. Az erős mechanikai hatás következtében kialakuló sérülés helyreállítása az ortopédia traumatológiai ágának feladata.

Talpi bőnye gyulladás tünetei és kezelése

Mi a talpi bőnye gyulladás?

A talpi bőnye gyulladás (plantar fasciitis) a sarok- és talpfájdalom egyik leggyakoribb oka, amely a talpnak a saroktól a lábujjak tövéig húzódó hosszanti ívét érinti. A sarokcsontot és a lábujjak tövét összekötő ínszalag, a talpi bőnye támasztja meg a lábboltozatot, támasztékot biztosít a test súlyának és elnyeli az ütéseket járás közben

Tünetek

A talpi bőnye gyulladás előfordulása

Ez egy igen gyakori állapot, amely bármely életkorban előfordulhat, de leggyakrabban 40 és 60 éves kor között jelentkezik. Különösen gyakori futóknál, túlsúlyos embereknél, illetve akiknek talpboltozata deformált. Emellett jellemző azokra is, akik sokat állnak vagy járnak kemény felületen, például állómunkát végzőkre.

A talpi bőnye gyulladás okai

A talpi bőnye gyulladás oka általában a talp hosszanti ívének (plantaris fascia) túlterhelése és mikrotraumái. A túl nagy terhelés következtében apró sérülések keletkeznek az ínszalagon, amik begyulladnak és merevvé válnak. Előidézheti az állómunka, az intenzív futás vagy edzés (különösen a szakszerű bemelegítés nélküli sportolás), a nem megfelelő lábbeli (rossz támasztékot nyújtó cipők), de a kockázatát növeli még a túlsúly és a terhesség (ez extra nyomást gyakorol a talpra), illetve a lúdtalp vagy a magas lábboltozat is. 

A talpi bőnye gyulladás tünetei

Az első tünet általában a sarokcsontnál vagy a lábujjak tövénél jelentkező szúró, éles, égető fájdalom. Ez különösen reggel jelentkezik, így a nap első lépései a legrosszabbak. A fizikai terhelés ugyanakkor fokozhatja is a panaszokat: érzékennyé, fájdalmassá válhat a talp felülete, egyre nehezebbé válhat a járás, de az ínszalag megvastagodását és merevvé válását is okozhatja. A krónikussá váló gyulladás már jelentősen ronthatja az életminőséget is, sőt súlyos esetben a sarok megduzzadhat és sarkantyú is képződhet rajta.
A fizikai terhelés fokozhatja a talpi bőnye gyulladás tüneteit. Fotó: Getty Images
A fizikai terhelés fokozhatja a talpi bőnye gyulladás tüneteit. Fotó: Getty Images

Mikor forduljunk orvoshoz?

Szakembert akkor kell felkeresni, ha a fájdalom tartós, fokozódó; ha duzzanat jelentkezik a lábfejen; ha a fájdalom a test más területeire is kiterjed; illetve ha a tünetek mellett láz is jelentkezik. 

A talpi bőnye gyulladás kezelése

A probléma kezelésére a legtöbb esetben otthoni körülmények között is van lehetőség, műtéti beavatkozásra ritkán van szükség. Ami segíthet:
  • Pihenés: A láb pihentetése, felpolcolása és a fájdalmat okozó tevékenységek kerülése.
  • Jegelés, hűtés: A fájdalom és a duzzanat csökkentésére naponta többször 15-20 percig alkalmazható a jegelés, de a hideg vizes borogatás vagy a hűsítő lábfürdő is csillapíthatja a kellemetlen tüneteket.
  • Gyulladáscsökkentők: Nem szteroid gyulladáscsökkentők segíthetnek a fájdalom és a gyulladás csökkentésében.
  • Nyújtás és erősítés: Speciális nyújtó és erősítő gyakorlatok a plantaris fascia és a vádli izmainak nyújtására, erősítésére. Fontos a gyakorlatok előtt elvégzett bemelegítés.
  • Sportolás: A lábfej és a boka tartóizmainak erősítése sokat segíthet. A talperősítő gyakorlatok már rövid távon is enyhíthetik a panaszokat.  Fontos a rendszeres testmozgás is, de csak olyan mozgásformák segíthetnek, amik nem terhelik meg a talpat. Ilyen az úszás, a biciklizés vagy a jóga.
  • Masszázs: A talpmasszírozás fokozza a vérkeringést és jó hatással van a kötőszövetekre, a gyógynövénykivonatokat tartalmazó sportkrémek használata pedig csak fokozza ezt.
  • Talpbetétek, megfelelő lábbelik: A lábboltozat támogatására és a nyomás eloszlatására szolgáló ortopédiai talpbetétek vagy cipőbetétek segíthetnek. Nem javallott a túl magas talp és sarok, szélesebb lábfej esetén pedig jobb fél számmal nagyobb cipőt választani. Az érintettek otthon viseljenek papucsot, ne legyenek mezítláb! Az éjszakai sín alvás közben lefelé fordítja a lábujjakat, így ez szintén enyhítheti a reggeli fájdalmat. 
  • Fájdalomcsillapítás: Vény nélkül kapható tabletták, krémek, tapaszok segíthetnek. Súlyosabb esetekben fizikoterápia, szteroid injekciók, lökéshullám-terápia jöhet szóba, illetve sebészeti beavatkozásokat is végeznek. 

A talpi bőnye gyulladás szövődményei

Aki nem kezelteti, annál krónikus sarokfájdalom léphet fel, illetve a fájdalom elkerülése miatt a járást is megváltoztathatja, ami pedig láb-, térd-, derék- vagy hátproblémákhoz vezethet.

A talpi bőnye gyulladás megelőzése

Fontos a megfelelő alátámasztást nyújtó lábbeli viselése: flip-flop papucs helyett célszerű a talpat stabilan tartó cipőt választani, aminek a sarka ne legyen se túl magas, se túl lapos (2-3 centiméter az ideális magasság). Szintén elengedhetetlen a rendszeres testmozgás – bemelegítéssel és nyújtással –, a megfelelő testsúly elérése és megtartása, valamint a túlzott terhelés kerülése. 

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, csupán néhol - főként Szabolcs térségében - maradhat szakadozottabb, vékonyabb a felhőtakaró. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.