Életmód
Alrovatok
Betegségre is utalhatnak a cserepes ajkak
Ha kiszáradt, kicserepesedett a szánk, az meglehetősen kellemetlen érzetet okoz, nem mellesleg pedig esztétikai szempontból is zavaró. Azonkívül, hogy ápoló balzsammal kenegetjük, nem árt, ha utánajárunk, mitől válik dehidratálttá a bőr ezen az érzékenyen területen, hogy a jövőben el tudjuk kerülni a problémát.
Tévhitek a ráncokkal kapcsolatban, amiket felejtsünk el
Van, aki már huszonévesen elkezd aggódni a ráncai miatt, és kilószámra keni magára a különböző krémeket, van, aki csak később esik pánikba, és kísérletezik számos termékkel, valamint kozmetikai kezeléssel. De egy dolog közös: manapság már a legtöbb nő és férfi is energiát fektet abba, hogy a bőre lehetőleg ne tükrözze az idő múlását. De vajon melyik jó tanácsnak higgyünk, és melyiknek ne?
Mutatjuk, melyik megyékre csaphatnak le zivatarok
Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt. A heves esőzéshez villámlás, valamint esetenként szélerősödés és jégeső is társulhat. A következő napokban sem maradunk csapadék nélkül.
Sminkelni nyáron: igen vagy nem? (x)
Sokak számára jelent nehézséget, hogy a nyári melegben frissen tartsák sminkjüket, vagy akár el is hagyják a számukra önbizalmat erősítő termékeket. Fontos az ápolt megjelenés, éppen ezért nyáron a forróság miatt a megszokott sminkelési rutint érdemes átalakítani és a szezon sajátosságaira szabni.
Országok, ahol szinte minden nőt megcsonkítanak
A legtöbb érintett országban visszaszorulóban van a lányokon és nőkön végzett kegyetlen nemi szervi csonkítás gyakorlata egy új kutatás eredményei szerint. Ám van olyan ország Afrikában, ahol továbbra is szinte minden nő és lány kénytelen elszenvedni a kegyetlen beavatkozást.
Meglepő veszély leselkedik a vegetáriánus nőkre
A vegetáriánus nők nagyobb eséllyel szenvednek csípőtörést idősebb korukban, mint azok, akik gyakran fogyasztanak húst. Ennek oka, hogy a vegetáriánus étrendet követők nem mindig jutnak elegendő tápanyaghoz, amely a csontok és az izmok egészségének megőrzéséhez szükséges – állapította meg egy brit tanulmány.
Hiába az árstop, mégis többet fizetünk élelmiszerekért
Lehetetlen ellenőrizni, hogy a kereskedők az élelmiszerárstop miatt kieső bevételeiket más termékek áremelésével átterhelik-e költségként a vásárlókra. Éppen ezért nem is kérdés, hogy ténylegesen megteszik-e – mutatott rá dr. Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.
Szinte mindenki bedől ezeknek: a leggyakoribb tévhitek az aknéról
Talán nincs is olyan ember, akinek az életét ne keserítenék meg időről időre az aknék. Noha mindennapos bőrproblémáról van szó, még mindig sok tévhit él a köztudatban a pattanások kialakulásáról, a különféle megelőzési és kezelési módokról. Mutatjuk a legelterjedtebbeket.
Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.