Mutatjuk, melyik megyékre csaphatnak le zivatarok

Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt. A heves esőzéshez villámlás, valamint esetenként szélerősödés és jégeső is társulhat. A következő napokban sem maradunk csapadék nélkül.

Kedden az Északi-középhegységben, valamint az Alföld középső részén különösen felhős lesz az idő. Ezeken a területeken ismétlődő jelleggel eső és zápor, az Észak-Dunántúlon és az Alpokalján pedig zivatar is előfordulhat. A legtöbb napsütés délen, délnyugaton valószínű – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

eső, zivatar, zápor, őszi időjárás, időjárás-előrejelzés
Ne hagyjuk otthon az esernyőt! Fotó: Getty Images

Lesz, ahol maximum 21-23 fok várható

A légmozgás az ország nagy részén mérsékelt marad. A legmelegebb órákban általában 24 és 29 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. A tartósabban felhős, csapadékos helyeken azonban csupán 21-23 fok várható. Késő estére 13 és 20 fok közé hűl a levegő.

A többi napon sem maradunk eső nélkül

Szerdán fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, ám ennek ellenére a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Csupán helyenként – az előrejelzés szerint leginkább Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – alakulhat ki zivatar. A keleti, délkeleti szél jobbára mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 23-29 fok között alakul majd.

Csütörtökön eleinte több-kevesebb napsütésben is részünk lesz, a nap második felében azonban egy front összefüggőbb felhőzete érkezhet fölénk északnyugat felől. A nap első felében még csak helyenként, majd egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor, zivatar. Hajnalban még pára- és ködfoltok is lehetnek. Az éjszakai 11-19 fokról délutánra 25-31 fokig melegszik a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.