Meglepő veszély leselkedik a vegetáriánus nőkre

A vegetáriánus nők nagyobb eséllyel szenvednek csípőtörést idősebb korukban, mint azok, akik gyakran fogyasztanak húst. Ennek oka, hogy a vegetáriánus étrendet követők nem mindig jutnak elegendő tápanyaghoz, amely a csontok és az izmok egészségének megőrzéséhez szükséges – állapította meg egy brit tanulmány.

Több mint 26 ezer nő egészségügyi és étrendi adatait elemezték brit kutatók, és megállapították, hogy a vegetáriánusok körében mintegy 30 százalékkal nagyobb a csípőtörés kockázata, mint azok esetében, akik rendszeresen esznek húst. A különbség pontos okait nem sikerült tisztázni, a tudósok azonban azt gyanítják, hogy a vegetáriánusoknak valamilyen okból – vélhetően a fontos tápanyagok elégtelen bevitele miatt – gyengébb a csontozatuk, kisebb az izomtömegük és jellemzően testsúlyuk is alacsonyabb. Mindkettő hajlamosít a csípőtörésre – számolt be a eredményekről a The Guardian.

vegetáriánus
Nem szabad elfeledkezni azon tápanyagok pótlásáról, amelyet korábban a hússal vittünk be. Fotó: Getty Images

A jól összeállított étrend a kulcs

A vegetáriánus étrendet általában egészségesebbnek tartják, mint a húsban gazdag táplálkozást. A hús elhagyása egyes kutatások szerint csökkentheti a cukorbetegség, az elhízás, a szívbetegségek és bizonyos rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát is. Az új tanulmány azonban rávilágít arra, hogy mennyire fontos a kiegyensúlyozott étrend követése, bármit is eszünk.

„Azt üzenjük a vegetáriánusoknak, hogy ne adják fel ezt az étrendet, ugyanis sok pozitív egészségügyi hatása van, ráadásul környezetbarátabb is. Az étrend megfelelő összeállítására azonban jobban oda kellene figyelni, és nem szabad elfeledkezni azon tápanyagok pótlásáról, amelyet korábban a hússal vittek be” – figyelmeztetett Dr. James Webster, a Leedsi Egyetem kutatója.

„Sosem rajongtam kifejezetten a húsért, a halat viszont mindig is imádtam. Egy idő után tehát logikus lépésnek tűnt, hogy áttérjek a peszkateriánus étrendre, és csak azt fogyasszam, amit valóban szeretek és aminek az elkészítésétől sem viszolygok. Azonban, mint bármilyen speciálisabb étrend, ez is egy kicsit nagyobb körültekintést igényel.Személyes tapasztalatok és szakértői tanácsok a peszkateriánus étrenddel kapcsolatban.

Vas, B12, fehérje, kalcium, D-vitamin

„A vegetáriánusoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egészséges testsúlyuk megőrzésére. Gondoskodniuk kell továbbá arról, hogy megfelelő mennyiséget vigyenek be a szervezetükbe a fehérjéből és más, a csontok egészsége szempontjából fontos tápanyagból – például a kalciumból és D-vitaminból” – mondta Webster.

A szakember továbbá azt javasolja a vegetáriánusoknak, hogy válasszanak vassal és B12-vel dúsított pékárukat. Az elegendő fehérje bevitele érdekében pedig fogyasszanak gyakran dióféléket, hüvelyes zöldségeket és babféléket. Így nagyobb eséllyel kerülhetik el az időskori csonttöréseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +13 °C

A nap első felében mindenütt, illetve keleten egész nap derült, napos, csapadékmentes idő valószínű. Ugyanakkor a déli óráktól kezdve a Dunántúlon fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délután a nyugati megyékben már van esély záporokra, zivatarra is. Este északnyugat felől hidegfront érkezik, így késő estétől egyre keletebbre is várható eső, zápor, zivatar. Napközben a déli szelet kísérhetik élénk, néhol erős széllökések, majd estétől a Dunántúl északnyugati részein északnyugatira fordul, megerősödik, sőt éjfél körül már viharossá is fokozódik a szél. Zivatarok környezetében is előfordulhat viharos széllökés.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között alakul.Késő este 16, 26 fok várható. Az előrejelzések szerint szerdán az esti órákban ér el hozzánk egy hidegfront, nyomában pedig felerősödhetnek a frontérzékenyek panaszai.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!