Az otthoni főzés kevésbé hangoztatott előnye

A tudomány szerint jótékony hatással van a kedélyre, ha otthon főzünk és az ételt másokkal fogyasztjuk el. Amellett, hogy a barátainkkal történő közös főzőcskézés bír a legjobb terápiás hatással, olcsóbb is, mint étterembe járni.

Korábbi kutatások a főzést a boldogsággal, a relaxációval, a nagyobb önismerettel, az önbizalom növelésével hozták összefüggésbe. Kimutatták, hogy az otthoni főzés érzelmi feszültségeket old fel, a konyhában szerzett magabiztosság sikerélményt ad, és hogy erősödik az általános jóllét érzete. Otthon elvileg egészségesebben is étkezhetünk, mert ha valakiben megvan a szándék, könnyen elsajátíthatja az egészséges ételek készítését, amelyek számos rövid és hosszú távú egészségügyi előnnyel járnak – olvasható az Everyday Health összeállításában. 

Jót tesz a léleknek a közös főzés és étkezés. Fotó: Getty IMages

Noha kevés kutatás készült arra vonatkozóan, hogy a főzés miként is javítja az érzelmi jólétet, a meglévő tanulmányok ígéretesek ebből a szempontból. A főzés például a társas kapcsolatok ápolásának remek módja lehet. Egy 2016-ban megjelent tanulmány szerint, az új-zélandi serdülők konyhatudománya összefüggött a jobb családi kapcsolatokkal, a mentális egészséggel és a depresszió alacsonyabb szintjével.

Egy másik kutatás arról számolt be, hogy a közösségi főzőprogramok segítenek a sérült és ép embereknek is a szocializációban és az elszigeteltség érzésének megfékezésében. Legutóbb pedig azt figyelték meg, hogy egy héthetes főzőprogram jelentősen hozzájárult az önbizalom és elégedettség érzetének növeléséhez, illetve a résztvevők általános és mentális egészségük javulásához.

A főzés, mint terápia

A lélek problémáinak egy részét társas kapcsolatokkal is lehet gyógyítani, gondoljunk például a művészetterápiára vagy a közösségi pszichiátriára. Ahogy egy művészetterapeuta a traumával kapcsolatos dolgokat rajzoltathat a pácienssel, a kulináris terápia ugyanezt teheti az ételekkel. „Például az ételükben lévő fűszerek az érintett érzéseket képviselhetik. Vagy a páciensnek olyan ételt kell főznie, amely arra a személyre emlékezteti, akit éppen gyászol” – mondta Joanna Rees, az ausztráliai Edith Cowan Egyetem kutatója, aki szerint a jó főzés megtanulása széles körű pozitív egészségügyi hatásokkal jár, mert egyszerre biztosít örömforrást és kikapcsolódást. A konyhában elért magabiztosság az önhatékonyságot is növeli, ami összességben pozitív hatással van a mentális és fizikai egészségre. Magyarán: egyáltalán nem kell mesterszakáccsá válni ahhoz, hogy kihasználjuk a főzés mentális egészségre gyakorolt előnyeit.

A kutatók többféle tanácsot is adnak azoknak, akik terápiás céllal szeretnének főzni tanulni. Az egyik az, hogy a főzéssel ne legyen semmiféle célunk. Nem kell vele sietni és nem baj, ha nem lesz tökéletes az étel. A másik, hogy kezdjük egyszerűen, hiszen a legegyszerűbb étel is saját alkotás. Egy jó főtt tojás elkészítése lehet akkora öröm, mint egy lasagne sikeres összerakása. A harmadik tanácsuk az, hogy mindent csináljunk tudatosan a konyhában. Például készítsük elő és rakjuk rendbe az összes hozzávalót és felszerelést, hogy a folyamat zökkenőmentes legyen. Ezáltal mentálisan is ráhangolódunk a főzésre.

Ha a főzés szociális előnyeit szeretnénk kihasználni, hívjunk meg másokat egy-egy közös főzésre vagy vendégeljük meg barátainkat a saját főztünkkel. Mindez remek módja lehet a kapcsolatok ápolásának, és még közelebb hozhatja egymáshoz az embereket. És talán az sem utolsó szempont, hogy nyilvánvalóan gazdaságosabb otthon főzni, mint étterembe járni, különösen manapság, az áremelkedések idején.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?