Életmód
Alrovatok
Koronavírus: Románia is szigorított
Románia szerdától betiltott minden beltéri - kulturális, tudományos, vallási, sport és szórakoztató - rendezvényt az új típusú koronavírus-járvány miatt, a kültérieket pedig legfeljebb száz ember részvételével engedélyezik, ha a résztvevők legalább egyméteres távolságot tartanak egymástól.
Csökken a fertőzésveszély, ha így takarítunk
A szakértők szerint az új típusú koronavírus órákig, de akár napokig is túlélhet a felületeken, így különösen fontos, hogy rendszeresen fertőtlenítsünk az otthonunkban. Bizonyos tárgyakat, helyeket fokozott figyelemmel kell takarítani, mutatjuk, melyek a legveszélyesebb részek.
Koronavírus: a gyerekeket erre tanítsuk meg
Gyermekek esetében is fontos betartani néhány óvintézkedést a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága foglalta össze.
Koronavírus: drámai a helyzet Európában
Néhány órán belül átlépi a koronavírus-fertőzöttek száma a 200 ezret, ennek 39 százaléka, azaz valamivel több mint 77 ezer beteg Európában van. Nem véletlen hát, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója Hans Kluge, merészebb intézkedésekre szólította fel az öreg kontinens országait, mondván mára Európa vált a koronavírus-világjárvány epicentrumává.
Nagyrészt derült vagy gyengén fátyolfelhős száraz időre számíthatunk. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére többnyire -1 és +8 fok közé hűl le a levegő. Nyugodt, alapvetően frontmentes időszak körvonalazódik, amelyet reggeli lehűlés és napközbeni jelentős hőingás jellemez.