Koronavírus: úgy látják, erre a vércsoportra veszélyesebb

A vércsoportunk is befolyásolhatja a koronavírusnak való kitettségünket, vagy épp ellenálló képességünket - állítják a kínai kutatók.

Azokat az embereket, akik az A-s vércsoportba tartoznak, nagyobb eséllyel fertőzheti meg az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2), míg a 0-s vércsoportúak rezisztensebbek lehetnek vele szemben - derült ki egy kínai tanulmány előzetes eredményeiből, melyet a Qubit.hu szemlézett.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
A jövőben lehet, hogy nemcsak testhőt, de vércsoportot is vizsgálnak. Fotó: Antonio Masiello/Getty Images

A tudósok Vuhanban és Sencsenben megfertőződött betegeket osztályoztak vércsoport szerint, s mintegy 2000 fertőzött esetét vizsgálták meg. Ezen kívül felderítették 206 vuhani áldozat adatait is. Mivel Kínában majdnem ugyanolyan arányban van a lakosságban A-s és 0-s vércsoportú ember (32 és 34 százalék), így számukra beszédes adat volt az eredmény. Eszerint a halottak 25 százaléka volt 0-s, íg 61 százaléka A-s vércsoportú és hasonló volt az eredmény a betegek esetében is.

Mindenki tartsa be az előírásokat

Persze ez nem jelenti azt, hogy ez alapján másféle rendelkezéseket kellene bevezetni a más-más vércsoportú emberekre, hiszen a fertőzés továbbadása vércsoport-független, s ezt maguk a tudósok is hangsúlyozták, mondván: továbbra is mindenki tartsa be a járványügyi higiénés előírásokat.

De akkor mi értelme volt a vizsgálatnak? - kérdezhetnénk. A Vuhani egyetem kutatói szerint leginkább az, hogy később ezek alapján hatékonyabb kezeléseket lehet kidolgozni és jobban fel lehet mérni a kockázatokat.

Megjelent a koronavírus-fertőzés a Baranya megyei Kővágószőlősön. Jelenleg egy embert ápolnak kórházban, a vele szoros kapcsolatban álló személyek megfigyelés alá kerültek. További részletek az nlc.hu cikkében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra