Koronavírus: "ez egy kis valószínűségű balszerencse"

A címben szereplő gondolatot Müller Viktor biológus fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy a SARS-CoV-2-vírus hogyan kerülhetett át állatról emberre.

Mindennapjainkat alapjaiban forgatta fel a Vuhanból kiindult koronavírus-járvány. Hetek óta ezzel kapcsolatos hírek özönlenek ránk a médiából, de vajon mennyit tudunk valójában a vírusról és annak viselkedéséről? Az InfoRádió Aréna című műsorában többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ Müller Viktor biológus segítségével.

Nyárig is eltarthat a járvány A koronavírus-járvány várhatóan július végéig, augusztusig eltart - véli Donald Trump amerikai elnök. Részleteket ide kattintva olvashat.

A szakember először általánosságban ismertette a vírusok tulajdonságait, működését, majd rátért konkrétan a koronavírusra. Mint ismertette, a koronavírus rendszertani kategória, többféle fajtája létezik tehát, és nem mindegyik okoz olyan súlyos betegséget, mint a SARS-CoV-2. Például négy olyan koronavírus is ismert, amelyek csupán náthaszerű tüneteket produkálnak.

Nem minden koronavírus okoz olyan súlyos tüneteket, mint a SARS-CoV-2. Fotó: Getty Images
Nem minden koronavírus okoz olyan súlyos tüneteket, mint a SARS-CoV-2. Fotó: Getty Images

A mostani járványra is igaz, hogy a legtöbb esetben enyhe lefolyású. "Amikor súlyos eset alakul ki, az tüdőgyulladásból ered" - magyarázta Müller Viktor, és kifejtette, hogy ez abból fakad, hogy a koronavírus felszínén a molekulák olyan sejtfelszínű molekulához kapcsolódnak, amelyek a tüdősejtjeink egy részén is megtalálhatók. "Ez teszi lehetővé, hogy a tüdőbe is bejusson, és ott valószínűleg az immunreakciónak köszönhetően tüdőgyulladást okozhasson."

A koronavírus-járványhoz véletlenre volt szükség

Az új koronavírussal kapcsolatban máig tisztázatlan kérdés, hogyan kaphatta el az első fertőzött ember. A szakember elmondta, hogy ilyenkor járványügyi "nyomozómunka" zajlik, vizsgálják az ismert, ebbe a rokonsági körbe tartózó vírusokat, így fejtik vissza a láncolatot. Ez a mostani koronavírus esetében még nem sikerült teljesen, egy láncszem még hiányzik, hiszen nem tudják biztosan, hogyan adta át egy állat az embernek. Müller Attila szerint "szükség van arra, hogy a véletlen pont egy denevérben vagy tobzoskában létrehozzon még egy-két olyan mutációt, genetikai változást, aminek köszönhetően az embert könnyebben fertőzik, tehát ez egy kicsi valószínűségű balszerencse."

A koronavírus eredetén kívül a lehetséges ellenszer még jobban foglalkoztatja a világot. A biológus szerint nem lehet megjósolni, mikorra készülhet el az első vakcina. Ennél gyorsabb lehetne, ha egy már létező gyógyszer hatásosnak bizonyulna a koronavírus ellen. A legígéretesebb jelölt a Remdesivir nevű szer, amelyet eredetileg Ebola-vírus ellen fejlesztettek ki. "Már folynak azok a klinikai vizsgálatok, amikor azt nézik, hogy a pácienseken ténylegesen segít-e, csökkenti-e a súlyos tünetek kialakulásának a kockázatát. Ez párhuzamosan elindult sok országban" - tájékoztatott.

Jó hír a kismamáknak: a baba valószínűleg nem kaphatja el terhesség vagy szülés közben a koronavírust fertőzött édesanyjától. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.