Koronavírus: el lehet kétszer kapni?

Számos kérdés nyitott még az új koronavírussal kapcsolatban, ezek egyike pedig, hogy vajon immunitást szereznek-e, akik egyszer átestek a fertőzésen. Egy friss kínai kutatás biztató eredményekkel szolgál e téren.

Hogyan működik a koronavírus kimutatására is alkalmazott RT-PCR-teszt? Részletek itt.

Kedd reggeli adatok szerint világszerte 183 ezer embert fertőzött már meg az új koronavírus ( SARS-CoV-2 ). Közülük eddig mintegy 80 ezer beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Továbbra is kérdéses ugyanakkor, hogy elkaphatja-e bárki kétszer a fertőzést. Az aggódó hangok azt követően erősödtek fel, hogy február végén a japán hatóságok bejelentették: pozitív lett egy 40-es éveiben járó női buszsofőr koronavírustesztje, akit február elsején gyógyultan bocsátottak haza, majd pár nappal később a laboratóriumi vizsgálatok is igazolták, hogy nincsenek jelen a vírusok a szervezetében.

Egy rézuszmajmokon folytatott kísérlet szerint nem lehet kétszer elkapni az új koronavírust
Egy rézuszmajmokon folytatott kísérlet szerint nem lehet kétszer elkapni az új koronavírust. Fotó: Getty Images

Mindazonáltal a 24.hu-nak nyilatkozva dr. Kemenesi Gábor virológus úgy fogalmazott, lehetetlennek tartja, hogy a koronavírusra adott antitestválasz napok alatt semmivé váljon. A szakember valószínűbbnek tartotta, hogy hibás volt a páciensnél végzett teszt eredménye: azaz a beteg valójában még nem is gyógyult meg, amikor hazaengedték. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem áll rendelkezésre elegendő információ a konkrét esetről ahhoz, hogy tudományosan megalapozott következtetéseket lehessen levonni belőle.

Kifejlődhet hatékony immunitás?

Március 14-én megjelent egy érdekes kutatás a bioRxiv online felületén. Habár a kínai kutatók által jegyzett tanulmány még nem esett át szakértői bírálaton, eredményei mindenképpen biztatóak. A tudósok négy felnőtt rézuszmakákót fertőztek meg az új koronavírussal, majd négy héten keresztül nyomon követték az állapotuk alakulását. Laboratóriumi tesztek segítségével kimutatták, hogy a majmok szervezetében három nap elteltével érte el csúcsát a vírus kópiaszáma, két hét alatt pedig már kimutathatatlanul alacsony szintre csökkent vissza.

Ezután két egyedet ismét megpróbáltak megfertőzni, egy másik társukat pedig kezelés nélkül további megfigyelés alatt tartották. Végül egyik állatnál sem jelentkeztek megbetegedés jelei, illetve a labortesztek is negatív eredményt hoztak a vírusra. Az egyik makákót elaltatták, majd boncolás során is meggyőződtek a fertőzöttség hiányáról. "Eredményeink arra utalnak, hogy a SARS-CoV-2-fertőzésen átesett majmokat nem lehet újból megfertőzni ugyanazzal a vírustörzzsel " - olvasható a kutatók tanulmányában. Hozzátették, azok a hírek, amelyek emberi betegek újrafertőződéséről számolnak be, nagy valószínűséggel az RT-PCR teszt álnegatív eredményeiből erednek.

Forrás: theguardian.com ; dailymail.co.uk ; biorxiv.org

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.