Koronavírus: a gyerekeket erre tanítsuk meg

Gyermekek esetében is fontos betartani néhány óvintézkedést a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága foglalta össze.

Az eddigi kutatási eredmények gyermekek körében nem számoltak be a betegség súlyos kimenetelének magasabb kockázatáról. Ennek megfelelően a gyermekek részére az általános óvintézkedések betartása javasolt.

Kézmosás

Segítse gyermeke kézmosási gyakorlatának kialakítását!

A szülők és gondviselők fontos szerepet játszanak abban, hogy gyermekeik elsajátítsák a megfelelő kézmosás rejtelmeit. Ez a fontos szokás élethossziglan megmaradhat, ha a gyermeket már kiskorában megtanítjuk erre.

koronavírus, COVID-19, kézmosás, kézhigiénia, szappan
Fontos, hogy megtanítsuk gyermekeinknek a helyes kézmosás technikáját. Fotó: Getty Images

Tanítsa meg gyermekének a kézmosás 5 lépését:

  • benedvesítés
  • beszappanozás
  • dörzsölés
  • öblítés
  • szárítás

Tanítsa meg továbbá a fontos alkalmakat, amikor szükséges kezet mosni (pl. étkezés előtt, mosdó használata után, stb.). Ezt akár szórakoztató köntösben is megteheti, pl. kézmosási dal közös kitalálásával vagy egyéb játékos forma alkalmazásával.

Emlékeztesse gyakran!

A kézmosás szokássá válása időt vesz igénybe, ezalatt a gyermeknek szüksége lesz emlékeztetésre, hogy hogyan és mikor mosson kezet. Fektessen különös hangsúlyt a köhögés, tüsszentés és orrfújás utáni kézmosásra!

Mutasson példát Ön is gyermekének!

A gyermekek a körülöttük élő felnőttek mintái alapján tanulnak. Ha az Ön napi rutinjának is részét képezi a kézmosás, az gyermeke számára is jó példát fog jelenteni.

További óvintézkedések

Az alábbi általános óvintézkedések betartása javasolt.

  • Bátorítsa gyermekét, hogy zsebkendőbe köhögjön vagy tüsszögjön! Ha ez nem elérhető, akkor sem kezébe, hanem ruhaujjába, hiszen a kézre kerülő kórokozók könnyen terjeszthetők. A zsebkendőket használat után mihamarabb dobja ki.
  • Ösztönözze gyermekét arra, hogy lehetőség szerint ne dörzsölje gyakran a szemét, ne piszkálja az orrát és ne vegyen a szájába mindent!
  • Minden gyermeknek legyenek saját eszközei! Ne engedje, hogy a gyermekek használják egymás fogkeféjét, poharát, evőeszközeit, törülközőjét, cumiját.
  • Szellőztessenek gyakran!
  • Kerülje az érintkezés betegekkel, aki köhög, tüsszög, lázas - legyen bármilyen okból a betegsége (influenza, bakterális fertőzés, egyéb)!
  • Szabad levegőn lét javasolt.
  • Lehetséges mértékben kerülje a nyilvános helyeken a nagy tapintású felületek érintését (felvonógombok, ajtófogantyúk, kapaszkodók)! Amennyiben megérintette ezeket, mielőbb mosson kezet!
  • Otthonukban tisztítsák a gyakran megérintett felületeket rutinszerűen (például: asztalok, ajtókilincsek, villanykapcsolók, fogantyúk, íróasztalok, WC-k, csapok, mosogatók és mobiltelefonok)!
  • Betegség esetén a gyermek maradjon otthon, ne küldje közösségbe!
  • Tisztítsa és fertőtlenítse rendszeresen a használati tárgyakat!
  • Nagyobb gyermekekkel beszélgessen többet a betegség megelőzésének lehetőségeiről, figyeljen arra, hogy a közösségi médiában milyen tartalmakat olvasnak vagy osztanak meg egymással, a tévhitek, és a pánikkeltés megelőzése érdekében.

Figyelem! A különböző tisztító és fertőtlenítőszereket tartsa a csecsemők és gyermekek által nem elérhető helyen!

További segítségre van szüksége? Amennyiben további kérdés merül fel Önben, az alábbi elérhetőségeken állunk az Ön szíves rendelkezésére:

  • telefonszám: 06 80 277 455 és 06 80 277 456
  • emailcím: [email protected]
  • honlap: koronavirus.gov.hu
  • Facebook oldal és messenger: facebook.com/koronavirus.gov.hu
  • Forrás: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága

    Lezárás dátuma: 2020. 03. 11.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    folyadékpótlás
    Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
    Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
    alvás
    6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
    65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
    Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +11 °C
    Minimum: -3 °C

    Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
    kvíz
    Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!