Koronavírus: a gyerekeket enyhébben fertőzi

Az új típusú koronavírus ritkábban fertőz meg gyerekeket, a kicsik körében ráadásul a legtöbb esetben enyhe lefolyású a betegség - állítja egy friss kínai tanulmány.

Kínai kutatók 10 koronavírus-fertőzött gyerek esetét vizsgálva találtak bizonyítékot arra, hogy a vírus okozta légúti betegség kevésbé súlyos a gyermekek esetében. Egy gyereknél semmilyen tünet nem jelentkezett, a többiek pedig csak enyhe tüneteket produkáltak. A gyerekekről csupán azért derült ki, hogy fertőzöttek, mert családtagjaik között voltak betegek, vagy a közelmúltban találkoztak fertőzöttel, ezért a gyerekeknél is elvégezték a koronavírustesztet.

Ilyen tünetek jelentkeztek a gyerekeknél

"Én is elkaptam a koronavírust, de nem volt olyan nagyon rossz" - árulta el részletes beszámolójában Carl Goldman, a Diamond Princess üdülőhajó egyik utasa. Olvasson tovább!

Öt koronavírusos gyereknél köhögés lépett fel, négynek fájt a torka, háromnál hasmenés jelentkezett, kettőnek pedig eldugult és folyt az orra. Emellett a 10 gyerekből hétnek volt láza, ez azonban nem volt magasabb 39 Celsius-foknál. Ezek a tünetek azonban az új koronavírus-fertőzésen kívül számos más olyan betegségre is utalhatnak, amelyek a gyerekek körében szinte mindennaposnak számítanak - így a szülők talán nem is gondolnak arra, hogy az új típusú vírusról van szó.

koronavírus, koronavírus gyerekek, koronavírus tünetei, koronavírus terjedése,
A gyerekek többségénél lázat is okozott a koronavírus, ám csak 39 Celsius-fok alattit.Fotó: Getty Images

A vizsgált gyerekek közül senkinél sem alakult ki tüdőgyulladás a koronavírus-fertőzés következtében, amely egyes felnőtteknél halálos kimenetelű is lehet. A CT-vizsgálatok azonban a tízből hat gyereknél izolált vagy több, nem egységes tejüvegszerű homályfoltot mutattak ki a tüdő külső részén. A gyerekek viszont nem produkálták a felnőtt fertőzöttekre jellemző tüneteket , például a fejfájást, izomfájdalmat, hányingert, levertséget, nehéz légzést, hányást és szédülést sem.

Nehéz észrevenni a gyerekeknél

"A koronavírus-fertőzés enyhe és tünet nélküli megjelenése a gyerekeknél megnehezítheti az észlelést" - hangsúlyozta a tanulmány vezető szerzője, Ji Hszü, a Kuangcsoui Női és Gyermek-egészségközpont orvosa. Azonban az is elmondható, hogy a gyerekek körében eleve jóval alacsonyabb a fertőzés kockázata. A kutatók január 2. és február 20. között 745 "erősen fertőzésgyanús" gyereket is leteszteltek, ám csupán 1,3 százalékuk bizonyult valóban fertőzöttnek. Az alacsony fertőzési arány egyébként megegyezik egy másik, szintén kínai tanulmány megállapításaival. Az egyik vuhani kórház orvosai ugyanis azt mutatták ki, hogy a légúti fertőzésekkel kórházba került gyerekeknek csupán 1,6 százaléka bizonyult COVID-19-betegnek.

A kutatók óvatosságra intettek, hiszen az új koronavírust 10-ből 8 gyerek székletében is kimutatták - még jóval azután is, hogy az orr- és a torokmintákból eltűnt. Azt azonban még nem tudják, hogy a székletben található vírusrészecskék fertőzőképesek-e. A tanulmányba bevont fiatalok életkora egyébként 2 hónaptól 15 évig terjedt. A 10 gyerek között 6 fiú és 4 lány volt.

A maradj otthon azt jelenti, hogy maradj otthon, mit nem lehet ezen érteni? - olvassa el az nlc.hu véleménycikkét a témában!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.