Életmód
Alrovatok
Koronavírus: több mint 2 ezer halott Olaszországban
Olaszországban 24 óra alatt 349 új halálesetet regisztráltak, a koronavírus-fertőzöttek száma pedig a 28 ezerhez közelít. Bár a napi új esetek számában némi csökkenés látszik, az olasz miniszterelnök szerint még csak most jönnek majd a legnehezebb hetek az olaszok életében.
Koronavírus: sorra állnak le a légitársaságok
A koronavírus miatt bevezetett hatósági kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitáscsökkentést hajtottak végre. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
Koronavírus: súlyosbodott a helyzet a szomszédban
A koronavírus-járvány a Magyarországot környező országokban is egyre nagyobb problémát okoz. A helyzet miatt Ausztriában újabb korlátozások léptek életbe, Szerbiában szükségállapotot hirdettek, Szlovákiában pedig majdnem minden üzletet bezárnak.
Koronavírus: "két hónapra le kell zárni a világot"
Elkerülhetetlennek tartom, hogy két hónapra lezárjuk a világot - írta vasárnap a közösségi médiában Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató. A Bostonban élő szakember úgy fogalmazott, munkatársaival már februárban tudták, hogy "március közepén le fog állni a világ".
Koronavírus: szükségállapot Ausztrália egy részén
Kínában mindössze 16 új koronavírusos megbetegedést jelentettek hétfőn, és a hatóságok figyelme egyre inkább arra irányul, hogy külföldről érkezők ne hurcolják vissza a Covid-19-et az országba. Ausztrália egyes részein viszont szükségállapotot hirdettek hétfőn a járvány miatt.
Koronavírus: a spanyolok így viselik a bezártságot
Bingó partik az ablakokban, videokonferencián elköltött étvágygerjesztők: az utcai élethez szokott spanyolok filozofikus beletörődéssel próbáltak meg vasárnap alkalmazkodni a COVID-19 járvány terjedésének megakadályozását célzó házi elkülönítéshez.
Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.