Koronavírus: szükségállapot Ausztrália egy részén

Kínában mindössze 16 új koronavírusos megbetegedést jelentettek hétfőn, és a hatóságok figyelme egyre inkább arra irányul, hogy külföldről érkezők ne hurcolják vissza a Covid-19-et az országba. Ausztrália egyes részein viszont szükségállapotot hirdettek hétfőn a járvány miatt.

Ázsiában úgy tűnik, stabilizálódik a helyzet

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság adatai szerint a szombati 20 után vasárnap 16-an kapták el a betegséget, ezzel 80 860-ra emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 16 érintettből 12 külföldről érkezett, így első alkalommal haladta meg a helyi betegek számát a külföldről érkező fertőzötteké. A maradék 4 új fertőződés Hupej tartomány központjában, Vuhanban történt. Vasárnap volt sorozatban a 11. nap, hogy Vuhanon kívül Hupej többi részén senki sem kapta el a vírust. Kínában a halálos áldozatok száma 3213, 14-gyel több az egy nappal korábbinál.

Koronavírus: "két hónapra le kell zárni a világot" Elkerülhetetlennek tartom, hogy két hónapra lezárjuk a világot - írta vasárnap a közösségi médiában Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató. A Bostonban élő szakember úgy fogalmazott, munkatársaival már februárban tudták, hogy "március közepén le fog állni a világ". Részletek itt .

Dél-Koreában 74-gyel 8236-ra nőtt a fertőzöttek száma, ami 2-vel kisebb a megelőző napi értéknél. Ez mintegy 3 hete a legalacsonyabb szám a napi megbetegedéseket tekintve, és sorozatban a 2. nap, amikor a vírus terjedése 2 számjegyűre mérséklődött. A koreai hatóságok adatai szerint eddig 75-en haltak bele a kórba az országban.

Miután a legtöbb fertőzést olyanok okozzák, akik nincsenek tudatában annak, hogy hordozzák a vírust, a szöuli kormány arra kéri az embereket, hogy tartózkodjanak a nem halaszthatatlan találkozóktól, valamint a zsúfolt helyektől, mint például az imaházak, idősek otthonai, internetkávézók és karaokebárok. Vasárnap a kormány három másik gócponton túl Tegu városát is katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította, ami azt jelenti, hogy a központi kormányzat átvállalja a költségeik felét, és az ott élőknek nem kell adót és rezsit fizetniük.

Egészségügyi dolgozók segítenek a koronavírustesztre várakozóknak a Royal Melbourne Hospital előtt
Egészségügyi dolgozók segítenek a koronavírustesztre várakozóknak a Royal Melbourne Hospital előtt. Fotó: Getty Images

Szükségállapotot hirdettek a koronavírus-járvány miatt

Ausztrália Victoria államában és a Canberrát is magába foglaló, úgynevezett fővárosi területen szükségállapotot hirdettek hétfőn a koronavírus-járvány miatt, miután két újabb idős ember halt meg a fertőzés miatt. Daniel Andrews, Victoria miniszterelnöke elmondta, hogy még soha nem volt példa az állam kibővített jogköreinek alkalmazására. "Azt hiszem, ez elég jól érzékelteti, mennyire példátlan jellegű közegészségügyi válsággal nézünk szembe" - emelte ki.

Ausztrália: több mint 300 koronavírus-fertőzött, 5 halálos áldozat

Victoria államban hétfő déltől legalább négy hétig érvényben lesz a különleges jogrend, amely lehetőséget ad a hatóságoknak, hogy karanténba tegyenek embereket, vesztegzár alá vonjanak épületeket és akár helységeket is, valamint korlátozzák a polgárok mozgását.

Ausztráliában egyébként több mint 300 személyt fertőzött meg az új koronavírus, amely eddig 5 beteggel végzett. A kormány már vasárnap elrendelte, hogy 14 napra karanténba kell vonulnia annak, aki az országba érkezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!