Koronavírus: súlyosbodott a helyzet a szomszédban

A koronavírus-járvány a Magyarországot környező országokban is egyre nagyobb problémát okoz. A helyzet miatt Ausztriában újabb korlátozások léptek életbe, Szerbiában szükségállapotot hirdettek, Szlovákiában pedig majdnem minden üzletet bezárnak.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, hétfőtől lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, így csak a magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére. Emellett általánosan betiltják a rendezvényeket, illetve a kávézók és éttermek csak 15 óráig lehetnek nyitva. Az új típusú koronavírus azonban már a szomszédos országokat is elérte. Mutatjuk, milyen jelenleg a helyzet Magyarország határain túl.

Ausztria

Koronavírus: "két hónapra le kell zárni a világot" - olvassa el a részleteket!

Újabb korlátozásokat jelentett be az osztrák szövetségi kormány az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében. Hétfőtől tilos 5 főnél nagyobb összejöveteleket szervezni, keddtől pedig az éttermeknek is be kell zárniuk. Sebastian Kurz kancellár emellett arra kérte az Ausztriában élőket, hogy szigeteljék el magukat, és lehetőség szerint csak azokkal érintkezzenek, akikkel egy háztartásban élnek. A kormányfő közleményében arra biztatja az embereket, hogy csak akkor hagyják el otthonukat, ha halaszthatatlan feladatuk van, élelmiszert kell vásárolniuk vagy segíteniük kell másokon. Az 5 főnél nagyobb összejöveteleket pedig kizárólag akkor engedélyezik, ha a találkozások a járvány elleni küzdelmet szolgálják.

Emellett már Ausztriában is korlátozzák az országba való belépést, és a koronavírus-járvány szempontjából kritikusnak számító országokból érkezőknek 2 hétre karanténba kell vonulniuk - hacsak nincs orvosi igazolásuk arról, hogy bizonyítottan nem fertőzöttek. Ausztriában eddig mintegy 800 embert fertőzött meg és egy áldozatot szedett az új típusú koronavírus.

koronavírus, koronavírus Európa, koronavírus Szerbia, koronavírus Szlovákia, koronavírus Ausztria, koronavírus Csehország
Védőmaszkot viselő rendőr a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen. Fotó: MTI/Balázs Attila

Szerbia

Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában vasárnap az új típusú koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében. Vasárnap estétől már csak a szerbiai állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek léphetnek be az országba. "Szerbia mától háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, amelyet le kell győzni" - hangsúlyozta a szükségállapot kihirdetésekor Aleksandar Vucic államfő. Mint mondta, ez a harc az idősekért és a jövőért folyik. Emellett arra kérte a 60 év felettieket, hogy saját érdekükben maradjanak otthon.

A koronavírus-helyzet miatt a tanév végéig zárva tartanak a bölcsődék, az óvodák, az iskolák és az egyetemek is. Keddtől az oktatás televíziós műsorokon és digitális eszközökön keresztül zajlik majd. Nem lehet sem edzéseket, sem sportrendezvényeket tartani, és bezárnak az edzőtermek is. Katonák fogják védeni azokat a kórházakat, amelyekben fertőzötteket kezelnek, a rendőrök pedig a legszigorúbban ellenőrzik majd, hogy a házi karantén alá helyezettek betartják-e az előírásokat. A szabályszegők súlyos büntetést kapnak. Szerbiában eddig 48 koronavírusos betegről tudnak.

Szlovákia

Az új típusú koronavírus terjedése miatt hétfőtől szükségállapotot rendelt el a kórházakban a szlovák kormány. Ez egyebek mellett a sztrájk betiltását, illetve a kórházi berendezések és a személyzet áthelyezését teszi lehetővé. A kormány ezzel összefüggésben már elrendelte a kórházak számára azt is, hogy függesszék fel az ütemezett és elhalasztható operációkat, és tartsák fenn kapacitásaikat a koronavírussal fertőzött személyek ellátására.

Emellett a koronavírus-helyzet miatt hétfőtől legalább 14 napra csaknem minden kiskeresekedelmi egységet és szolgáltatót bezárnak az országban. Ez alól csak az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak, a drogériák, a posták, a bankok, a benzinkutak, az újságárusok és az állateledelt árusító üzletek kapnak felmentést. A kormány továbbá fontolgatja a tömegközlekedési eszközök használatának megtiltását azok számára, akik nem viselnek védőmaszkot . Szlovákiában eddig 61 embert fertőzött meg az új típusú koronavírus.

Csehország

Országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány március 16-ától március 24-éig. Jelentősen korlátozzák majd az emberek szabad mozgását, hogy megakadályozzák a koronavírus további terjedését. Az állampolgárok nem hagyhatják el a lakásukat és nem tartózkodhatnak közterületen - kizárólag akkor, ha munkába vagy orvoshoz mennek, idősebb hozzátartozójukról gondokodnak, valamint élelmiszereket, gyógyszereket és tisztálkodószereket vásárolnak. A rendelet betartását a hatóságok ellenőrizni fogják.

Az országban emellett határozatlan ideig szünetel az oktatás, valamint zárva tartanak az üzletek. A határokat lezárták. Csehországban eddig 293 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Két beteg súlyos állapotban van.

Mi lenne, ha holnap Budapesten bevezetnék a kötelező karantént? Kibírnánk otthon két hetet, esetleg egy hónapot? Fel lennénk erre készülve? Társportálunk, az nlc.hu cikkéből kiderült, mit érdemes otthon tartani vészhelyzet esetére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!