Koronavírus: "két hónapra le kell zárni a világot"

Elkerülhetetlennek tartom, hogy két hónapra lezárjuk a világot - írta vasárnap a közösségi médiában Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató. A Bostonban élő szakember úgy fogalmazott, munkatársaival már februárban tudták, hogy "március közepén le fog állni a világ".

Mi a teendő, ha valakinek hatósági házi karanténba kell vonulnia? Részletek itt.

Az erdélyi születésű Barabási Albert-László az egyik legismertebb magyar kutató napjainkban. Áttörő sikereket ért el a hálózatkutatás területén, amivel mintegy két évtizede foglalkozik már. A bostoni Northeastern University egyetemi tanára, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora, több tudományos bestseller írója. A tavaly májusban Bolyai János Alkotói Díjjal is kitüntetett szakember vasárnap este megjelent Facebook-posztjában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az új koronavírust ( SARS-CoV-2 ) nem lehet megállítani, mégis fontos, hogy az emberek fegyelmezetten betartsák a hatósági előírásokat, útmutatásokat.

koronavírus, SARS-CoV-2, COVID-19, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány
Védőmaszkot és kesztyűt viselő férfi vásárol egy londoni szupermarketben március 15-én. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

"Már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. Az Ebolát ki lehetett így irtani, de a koronavírus túlságosan fertőző és már túl elterjedt. Ráadásul oltásra sem számíthatunk az idén. Ha megállíthatatlan, akkor miért nyomjuk be a tarsadalmi féket? Miért zárjuk be az iskolákat, miért taszítjuk a világ gazdaságát recesszióba? Egyetlen ok miatt: hogy lelassíthassuk. Mert ezáltal megmenthetjük a szüleinket, a nagyszüleinket és néha magunkat is" - hangsúlyozta Barabási, hozzátéve, az előrejelzések szerint egy éven belül a lakosság fele megfertőződik az új koronavírussal.

"Év végére szülők, nagyszülők nélkül maradhatunk"

A hálózatkutató szerint érdemi beavatkozás nélkül a járvány gyors növekedéssel ér majd el egy markáns csúcsot, hogy aztán elkezdjen lecsengeni. Az említett csúcs idején azonban a kórházi kapacitás nem lesz képes mindenkit ellátni. "És a csúcs ijesztően közel van - heteken belül tízezrek lesznek megfertőzve, ha nem teszünk semmit. Olaszország példáján látjuk, hogy mi történik, ha elszabadul a vírus: kapacitás hiányában az orvosok kénytelenek élet és halál fölött dönteni, egyes pácienseken segíteni, másokat eszköz hiányában elengedni" - mutatott rá Barabási.

Gondolatait azzal zárta, ha komolyan vesszük a COVID-19-et, elkerülhetjük a megbetegedések kezelhetetlen mértékű csúcsát, így hozzájuthat mindenki a megfelelő ellátáshoz, akinek arra szüksége lesz. "Ha viszont nem teszünk meg mindent, ami tőlünk telhető, hogy lassítsuk a járványt, az év végére rengetegen szülők és nagyszülők nélkül maradunk" - szögezte le Barabási.

Közelít a 170 ezerhez a fertőzöttek száma

A legfrissebb, hétfő reggeli adatok szerint világszerte 169 ezer megbetegedést okozott eddig az új koronavírus. Kínában, ahonnan a járvány tavaly év végén kiindult, immár hosszabb ideje lassú a fertőzés terjedése, Olaszországban viszont immár 25 ezerhez közelít az esetszám. Az utóbbi napokban Európa-szerte megugrott a fertőzöttek száma. Magyarországon eddig 39 esetet regisztráltak, közülük egy fő meggyógyult, egy beteg pedig - egy 75 éves férfi - vasárnap életét vesztette a COVID-19 következtében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!