Koronavírus: sorra állnak le a légitársaságok

A koronavírus miatt bevezetett hatósági kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitáscsökkentést hajtottak végre. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.

Elkerülhetetlen, hogy két hónapra lezárjuk a világot - véli Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató. Részletek itt.

Az Eurocontrol európai forgalomszervező adatai szerint múlt pénteken átlagosan 17 százalékkal közlekedett kevesebb repülőgép az európai légtérben, de országonként nagyok az eltérések. A legsúlyosabban Olaszország és Németország érintett: előbbi légterében 77, utóbbiéban mintegy 30 százalékkal volt kisebb a forgalom, mint egy évvel korábban. Portugáliában 7 százalékos csökkenést mértek.

A légitársaságok közül az Alitalia csökkentette a legnagyobb mértékben kapacitását, a járatok 70 százalékát mondták le. A Lufthansa-csoport az előre meghirdetett járatok 40 százalékát nem indította el, a Ryanair 28 százalékkal kevesebb kapacitást kínált fel.

Jelentősen csökkent a koronavírus-járvány hatására az európai légi forgalom
Jelentősen csökkent a koronavírus-járvány hatására az európai légi forgalom. Fotó: Getty Images

Kevesebb a járat Európa és az USA között

Egyre több ország tiltja meg a belépést valamilyen formában a külföldiek számára, Olaszország után Spanyolország, Lengyelország, Lettország, Csehország, Dánia, Norvégia, valamint Katar és az Egyesült Államok is korlátozást vezetett be. Emiatt egyre több légitársaság állítja le üzemelését hosszabb-rövidebb időszakra. Eddig a LOT Polish Airlines, a SAS Scandinavian Airlines, az Air Baltic, a Lauda és a CSA Czech Airlines állította le szinte minden kereskedelmi járatát. Csupán néhány összeköttetés maradt meg, amelyekkel az adott ország állampolgárai hazatérhetnek.

Az Egyesült Államok csütörtökre virradóra először a schengeni övezet, vasárnapra már az Egyesült Királyság és Írország területéről is megtiltotta a külföldiek beutazását egy hónapra, emiatt a legtöbb európai és amerikai légitársaság is jelentős kapacitáscsökkentést hajtott végre, a nyugati parti városokba alig lesz európai, közvetlen járat, de teljesen nem szűnt meg a transzatlanti forgalom.

A Lufthansa márciusban és áprilisban a járatok felét, mintegy 40 ezer járatot törölt előzetesen, de további intézkedésekre lehet számítani. A német légi társaság állami segítséget kért azon országoktól (Németország, Ausztria, Svájc, Belgium), ahol bázist üzemeltet. Az Air France dolgozói 80 százalékát részmunkaidőben foglalkoztatja tovább, a KLM kétezer munkavállalót küldött el. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója azt mondta, a cég megmentése érdekében soha nem látott mértékű repülőgép-kivonást és elbocsátást kell végrehajtani.

Csődhullám fenyeget

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előzetesen azzal számolt, hogy a légiközlekedést mintegy 113 milliárd dollár kár érheti. Alexandre de Juniac elnök-vezérigazgató azonban pénteken a Reutersnek nyilatkozva már azt mondta, ennél nagyobb mértékű lehet a kár, és a kormányok segítségét kérte, ellenkező esetben csődhullám söpör végig a légiközlekedési iparágban. Az MTI megkeresésére a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) azt közölte, hogy az elmaradó utasok, illetve törölt járatok miatt egyetlen negyedév alatt 4,5 milliárd euróval csökkenhet a repülőterek bevétele a tervezetthez képest.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!