Életmód
Alrovatok
Lángra kaphatnak az elektromos vízforralók
Tizenhat elektromos vízforralót ellenőriztek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban. Az eredmények szerint négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy másikat pedig mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek.
Minden harmadik magyar segített ukrán menekülteknek
Minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket: a segítséget nyújtók 58 százaléka pénzadománnyal, 40 százaléka élelmiszerrel, 39 százaléka pedig egyéb adománnyal támogatta őket – derült ki egy friss kutatásból.
„Ettem és ettem, szinte mindennap zabáltam”
Időről időre rátörő falásrohamok, folyamatos súlyingadozás, szorongás, bűntudat, titkolózás – a mértéktelen evészavarban szenvedő nő életét évtizedeken keresztül ezek jellemezték. A poklok poklát járta meg, de végül sikerült a gyógyulás útjára lépnie. Betegtörténet.
A nap képe: ma van az esélyegyenlőség napja
Hazánkban több mint 450 ezer fogyatékos személy él, akik számára nagyon sokszor a leghétköznapibb cselekvések elvégzése is komoly akadályba ütközhet. Május ötödike az esélyegyenlőség napja, melynek kapcsán világszerte felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élő embertásaink megbecsülésének fontosságára.
"Árulkodó jel, ha a serdülő a saját haláláról beszél"
Világszerte problémát jelent, hogy egyre több serdülő és fiatal felnőtt látja kilátástalannak az életét: egy részük úgy dönt, hogy önkezével vet véget neki. Klinikai szakpszichológust kérdeztünk arról, szülőként honnan ismerhetjük fel, hogy gond van gyermekünk mentális egészségével, és hogyan segíthetünk neki krízishelyzetben.
Fény derült a libabőr titkára
A libabőrről tudjuk, hogy alapvetően a hideg elleni védekezésben van szerepe, és míg az állatvilágban a mai napig fontos ez, már az ősembernél is szinte haszontalanná vált, hiszen tűz mellett és ruházkodással képes volt magát melegen tartani. Felmerül a kérdés tehát, hogy miért maradt meg mégis az evolúció során a libabőr?
Nőknek sem tilos borotválni az arcukat?
A férfiakkal ellentétben a nőknek ez idáig azt tanácsolták, hogy az esetleges arcszőrzetük eltávolításához ne a borotvát válasszák. A dermaplaning technika látszólag szembemegy ezzel az elvvel: egy speciálisan kialakított pengével távolítja el a nemkívánatos szőrszálakat, miközben az arcbőrt is felfrissíti.
Döntően borult idő várható, de a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.