Foltok az arcon: erről árulkodnak

Az arcon feltűnő, a barna különféle árnyalataiban játszó foltokról most, hogy egyre jobb az idő, különösen lényeges beszélni - kialakulásuk hátterében ugyanis a napsugárzás is állhat.

A foltokat a bőrben lévő melanin túltermelődése okozza, a folyamatra hiperpigmentációként szoktak hivatkozni. A melanin festékanyag, ez adja a bőr, a haj, valamint a szem színét, és azt is fontos róla tudni, hogy a melanocitáknak nevezett sejtek termelik. Mint arra a denverhealth.org cikke rámutatott, a melanocitát úgy kell elképzelni, mint egyfajta szivacsot, amely felszívja a napfényt. Minél több ultraibolya (UV) sugárzás éri a bőrünket, a szivacsok, vagyis a melanociták annál jobban megtelnek melaninnal. A közhiedelemmel ellentétben a sötétebb bőrű emberek nem rendelkeznek több melanocitával, kb. ugyanannyi található a bőrükben, mint azoknak, akiknek világosabb a kültakarójuk. A különbséget az úgynevezett melanoszómáknál (a melanociták plazmájában lévő, a melanint elraktározó hólyagocskák) kell keresni, amelyek a sötét bőrűeknél nagyobbak, magasabb a számuk és pigmentáltabbak.

Háttérben a napfény - és mi még?

Négy fő oka lehet annak, hogy az arcunkon pigmentfoltok jelennek meg: a napsugárzásnak való (túlzott) kitettség, a hormonális változások, a genetikai hajlam és az életkor. A foltok a bőröregedés természetes velejárói; sokan "öregségi foltoknak" vagy "májfoltoknak" hívják őket, de a bőrgyógyászok inkább a "bölcsességfolt" szót használják, mert minél idősebbek leszünk, annál többet gyűjtünk belőlük. Jellemzően a napfény által ért területeken alakulnak ki, az arcunkon kívül leggyakrabban a vállon, a mellkason vagy a kézfejen.

Többféle ok is magyarázhatja, miért jelennek meg foltok az arcon.
Többféle ok is magyarázhatja, miért jelennek meg foltok az arcon. Fotó: Getty Images

Nők esetében hormonális változások is magyarázhatják a foltok megjelenését. Várandósság alatt például különösen nagy erre az esély: a melazma , vagyis a terhességi maszk sok nő terhességének utolsó hónapjait nehezíti meg. Ilyenkor a foltok a homlokon, az orcákon, az ajkak körül vagy az orr környékén észlelhetőek. Bár a melazma nagyon gyakori a leendő édesanyáknál, azok is tapasztalhatják, akik fogamzásgátló tablettát vagy hormonpótló gyógyszereket szednek, esetleg a menopauza időszakában vannak.

A fényvédelem mindenekfelett

Fényvédelem bőrtípusok szerint - részletek .

Mivel a napnak való kitettség az egyik legnagyobb rizikófaktor a foltok kialakulása szempontjából, a megelőzés egyik alapja értelemszerűen a megfelelő fényvédelem. Használjunk mindennap fényvédőt: bár sokféle tényező számít (pl. a bőrtípus), általánosságban elmondható, hogy az ideális termék széles spektrumú, vagyis az UV-A- és az UV-B-sugarak ellen is véd, SPF-je (Sun Protection Factor, azaz fényvédő faktor) pedig 30-as vagy magasabb. Ne feledjük: a maximális hatékonyság érdekében a fényvédőt bizonyos időközönként (kb. kétóránként) újra kell kenni. A napon mindig viseljünk kalapot vagy sapkát, UV-szűrős napszemüveget, és lehetőleg inkább szellős, világos ruhát vegyünk fel, amely jól takarja a testünket. Emellett arra is érdemes figyelni, hogy a bőrünk mindig hidratált legyen, ha ugyanis valamilyen trauma éri, kiszárad vagy irritáció lép fel, megnő a foltok rizikója.

Ha már megtörtént a "baj"

A pigmentfoltok nem veszélyesek, ezért a legtöbben pusztán esztétikai okokból akarnak tőlük megszabadulni. Úgy érzik, ha a bőrhibák eltűnnek, arcbőrük szebb, fiatalosabb lesz, külsejük pedig vonzóbb, ami az önbecsülésüknek is jót tehet. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a már kialakult hiperpigmentáció kezelése nehezebb, mint a megelőzés, ráadásul költségesebb is. "Terápiás" lehetőségekből persze nincs hiány. Vannak speciálisan erre a problémára kifejlesztett bőrápoló termékek, amelyekben egyebek mellett olyan összevetők találhatóak, mint a thiamidol, a C-vitamin vagy a retinoidok (A-vitamin-származékok). Segíthet a hideg- vagy más néven krioterápia, a lézeres kezelés, de ki lehet próbálni a kémiai hámlasztást vagy a villanófényes (IPL) kezelést is. Bármelyiket választjuk, a végső döntés előtt érdemes bőrgyógyász szakember tanácsát kikérni.

Melanoma is lehet?

Az ártalmatlan pigmentfoltokat bizonyos esetekben nem feltétlenül könnyű megkülönböztetni a melanomától , ami a melanocitákból kiinduló ráktípus. Ezért fontos, hogy évente legalább egyszer részt vegyünk bőrgyógyászati szűrésen! Mindazonáltal a rendszeres önvizsgálat sem maradhat el: a melanoma lehetséges jeleit az ABCDE betűszó használata segíthet azonosítani. Ennek értelmében bajra utalhat, ha az elváltozás:

  • nem szimmetrikus, az egyik fele másképp néz ki, mint a másik (A - asymmetry, azaz aszimmetria)
  • határai/szélei szabálytalanok, szaggatottak (B - border, azaz határ)
  • nem egységes színű, hanem többféle árnyalatú (C - color, azaz szín)
  • átmérője nagyobb, mint kb. 6 mm (D - diameter, azaz átmérő)
  • más színű, méretű vagy alakú, mint az elmúlt hetekben, hónapokban (E - evolving, azaz fejlődés)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.