Ennyi műanyagról kell lemondanunk évente

Évi 15 ezer tonnányi egyszer használatos műanyagot - egyebek mellett ételtartó dobozokat, poharakat és zacskókat - kell kiváltani környezetbarátabb termékkel Magyarországon a július 1-jétől hatályos kormányrendelet alapján - ismertette a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ).

Két éve, amikor biztossá vált, hogy idén Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendszerébe egyes egyszer használatos műanyagok uniós tilalmát, az érintett termékek volumene még évi 10 ezer tonna alatt volt. Ez azonban tavaly 15 ezer tonnára emelkedett, a koronavírus-járvány miatt ugyanis jóval több elviteles ételdobozt, műanyagpoharat és zacskót használtak - mutatott rá a CSAOSZ. A csomagolószakma érdekképviselete piaci forrásból úgy tudja, a megfelelő alternatívák megtalálása már zajlik, és olyanok is a műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, akik korábban egészen mással foglalkoztak.

egyszer használatos műanyag, környezetvédelem, klímavédelem
A műanyag evőeszközök is tiltólistára kerültek. Fotó: Getty Images

Az átállás már korábban elkezdődött

Bár a rendelet még most is szül némi bizonytalanságot az iparágban, a statisztikák azt jelzik, hogy az átállás már tavaly megkezdődött. A korábban éves szinten mintegy 15 százalékkal növekvő hazai műanyag csomagolóanyag-felhasználás értéke (ebbe nem csak a tiltás alá eső termékek számítanak bele) 2020-ban 288 milliárd forintról 268 milliárdra, azaz 7 százalékkal csökkent - fejtette ki Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára. Úgy véli, egyelőre átmeneti időszak figyelhető meg az érintett szektorokban - például a gyorsétkezdékben, az étel-házhozszállításban és az italautomatáknál -, júliusig ugyanis sokan legalább egy évre elegendő készletet halmoztak fel a rendeletben szereplő műanyag termékekből.

Előtérbe kerülnek a környezetbarát termékek

Évente ennyi PET-palackot dobunk ki - kattintson!

A kormány tavaly februárban hirdette ki a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amely idén július elsejétől tiltja az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát. A hónap elejétől tilos egyebek mellett műanyag fültisztító pálcikát, evőeszközt, tányért, szívószálat és italkeverő pálcikát forgalomba hozni. A korábban felhalmozott készleteket viszont a rendelet szerint még fel lehet használni.


A tiltásokkal azt a célt szeretnék elősegíteni, hogy Magyarországon egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék igénybe a fogyasztók. A tilalommal érintett egyszer használatos műanyag termékeket gyártó cégek egyébként 2020-ban 10 milliárd forint támogatást kaptak a technológiaváltáshoz.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett?Változókor

Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett? A gyakran emlegetett változókor sok nőt aggodalommal tölt el. Az ekkor zajló hormonális átállás okozta testi és lelki tünetek - köztük a mérsékelt súlygyarapodás - azonban természetesnek számítanak, ám kis odafigyeléssel enyhíthetők, sőt elkerülhetők.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+23, +32 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban hétfon délelőtt csökken a felhőzet, napos idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag