Már több mint egymilliárd ember küzd elhízással a Földön

Becslések szerint már egymilliárd fölött jár az elhízottnak tekintett emberek száma világszerte – áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és egy nemzetközi kutatócsoport friss jelentésében. Az elhízás a legtöbb országban mára nagyobb problémát jelent, mint az alultápláltság.

„Döbbenetes számú elhízott ember van” – jelentette ki Majid Ezzati, az Imperial College London professzora, a Lancet című folyóiratban csütörtökön publikált tanulmány vezető szerzője. A kutatók több mint 190 országból 220 milliónál is több ember adatait elemezték. Jelentésük szerint 1990 és 2022 között a felnőtt lakosságban az elhízottak aránya több mint duplájára nőtt, az 5-19 éves korosztályban pedig megnégyszereződött. Ugyanebben az időszakban az alultápláltnak tekintett lányok aránya ötödével, az alultáplált fiúké harmadával, a felnőtteké felével csökkent. Ezzati rendkívül aggasztónak nevezte az elhízottak arányának növekedését a gyermekek körében, egyúttal arra is rámutatott, hogy az éhezés továbbra is százmilliókat érint világszerte.

elhízás, súlyproblémák, haskörfogat, mérőszalag
Világszerte több mint egymilliárd embert sújt az elhízás. Fotó: Getty Images

A súlyos alultápláltság káros a gyermekek fejlődésére, és akár halálhoz is vezethet. Az elhízás pedig számos súlyos betegség – köztük a cukorbetegség, a szív- és vesebetegség – kialakulásával fenyeget, és szintén korai halálozást okozhat. A kettős teher elsősorban a szegény és a közepes jövedelmű országokban nőtt, például a karibi térségben és a Közel-Keleten. Ugyanakkor egyes európai országokban, köztük Spanyolországban az elhízottak arányának csökkenését vagy stagnálását észlelték a kutatók.

Túlsúly vagy elhízás? Mi a különbség? Mutatjuk.

A jelentés elkészítésében a nem fertőző betegségek kockázatait kutató 1500 tudós vett részt. A kutatók legutóbb 2017-ben tették közzé megállapításaikat. Az akkori adattok szerint az 5 évesnél idősebb lakosságból mintegy 774 millió volt az elhízott, globálisan minden nyolcadik ember, hasonlóan a jelenlegi adatokból leszűrt becslésekhez. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint az elhízás elleni küzdelemben olyan intézkedések segíthetnek, mint a magas cukortartalmú termékek megadóztatása és az egészséges iskolai étkeztetés népszerűsítése. Francesco Branca, a WHO táplálkozási vezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy bár régebben a gazdagsághoz kötötték az elhízást, manapság világszerte gondot jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható időszakosan fátyolfelhőkkel, délutántól helyenként északon gomolyfelhőkkel is, de csapadék ott sem várható. A déliesre forduló szelet főként az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 32 fok között alakul, a magasabb értékeket nyugaton mérhetjük. Hétfőn nem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét így nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!