Virológus: "nem annyira hatékony ez az oltás"

Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének vezetője szerint vannak előnyei az egyadagos oltásnak, de nem olyan hatékony, mint az mRNS-vakcinák.

Koronavírus: "akár három évig is védhetnek a vakcinák" - részletek itt .

A napokban a többi közt Ausztria, Dánia és Csehország kormányfője is felszólította az Európai Uniót, hogy szerezze be a Johnson and Johnson gyógyszergyár új koronavírus okozta COVID-19 elleni vakcináját. Ezt az oltóanyagot egyelőre nem engedélyezték még az EU-ban, de az már tudható a kutatási eredmények alapján, hogy összességében 66 százalékos hatékonysággal véd a mérsékelt és a súlyos, 85 százalékban pedig a legsúlyosabb COVID-19 tünetek ellen. Boldogkői Zsolt virológus, molekuláris genetikus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének vezetője szerint a miniszterelnökök sürgetésének oka, hogy jelenleg nincs elég vakcina. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakember azonban megnyugtatott, hamarosan "vakcinabőségben leszünk".

Elég belőle egy dózis

Az amerikai cég oltóanyaga kapcsán a virológus elmondta, ez egy harmadik generációs, tehát modern vakcina, melynek előnye, hogy 2 és 8 fok között, egy hétköznapi hűtőszekrényben is tárolható. "Nem annyira hatékony ez az oltás, mint az mRNS vakcinák, viszont itt csak egy oltásra van szükség. Ha két dózisban kapja valaki a vakcinát, az jobban megterheli a szervezetét, a mellékhatások valószínűleg inkább jelentkeznek, viszont magasabb védettséget is ad" - mondta Boldogkői Zsolt. Az intézetvezető beszélt egy másik, szintén hamarosan piacra kerülő amerikai oltóanyagról, a Novavax -vakcináról is. Ez " rovarsejtekben megtermelt tüskefehérjét visz be az emberi szervezetbe, és nagyon jó antitesttermelést tudott elérni".

A SARS-CoV-2 vírussal való találkozás, illetve a betegségből való felépülés után immunrendszerünk emlékezni fog a kórokozóra, és elpusztítja, ha megint ráakad. De ennek az immunválasznak a tartóssága nem világos. Új kutatások szerint azonban a súlyos COVID-19 után erősebb immunvédelem alakulhat ki. További részletek korábbi cikkünkben .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.