Díszpolgárrá avatták Karsai Dánielt

„Testi és lelki szenvedése mellett képes megőrizni humorát és szakmai elkötelezettségét, hogy másokon segítsen” – indokolta döntését Karsai Dániel egykori iskolája.

Alma matere, a Berzsenyi Dániel Gimnázium díszpolgárává avatta az ALS-sel küzdő Karsai Dánielt. Ő az intézmény első díszpolgára – tudta meg az Eduline.

Megmutatja, milyen a teljes kiszolgáltatottság

"Testi leépülését mindenki láthatja, követheti a médiában, közösségi portálokon bárki betekinthet Dani mindennapjaiba: a nyilvánossággal az a célja, hogy kendőzetlenül megmutassa, kézzelfoghatóvá tegye, mit jelent a méltóság elvesztése, a teljes kiszolgáltatottság. Testi és lelki szenvedése mellett képes megőrizni humorát és szakmai elkötelezettségét, hogy másokon segítsen. Helytállása, lelki ereje mindannyiunkat elgondolkodtat és bátorít. Alma matere, a Berzsenyi Dániel Gimnázium büszkén avatja díszpolgárává egykori diákját, Karsai Dánielt" – írja honlapján az intézmény.

Karsainál másfél éve diagnosztizálták az ALS nevű gyógyíthatatlan betegséget. Fizikai állapota rohamosan romlik, de az életvégi döntésért továbbra is küzd. Tavaly novemberben a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon arról beszélt, hogy a legfrissebb felmérések szerint a magyar közvélemény 70 százaléka egyetért az életvégi döntés jogával. Ennek ellenére a Nemzeti Választási Bizottság elutasította az alkotmányjogász testvérének népszavazási kérelmét az aktív eutanáziáról. 

Karsai Dániel akkor sem választaná most az eutanáziát, ha megtehetné – erről néhány nappal ezelőtt számoltunk be

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.