A „csodagyerekek” gyakran felkeltik környezetük figyelmét. Azt viszont nem sokan veszik észre, hogy a tehetséggel szemben háttérbe szorul ezen fiatalok mentális jólléte, miközben mindennapjaikat kiközösítés, valamit állandó stressz és szorongás mérgezi meg. Ezekből a gyerekekből nem ritkán érzékeny, frusztrált, kudarckerülő, alacsony önértékelésű felnőttek válnak, de sokaknál alvászavar, halogatás és imposztor szindróma is kialakulhat – olvasható a mentális egészséggel kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt közelmúltbeli Facebook-posztjában.
A Csikos Csenge Alíz által kidolgozott tájékoztató szerint az úgynevezett tehetségesgyerek-szindróma sok esetben kiégéshez és identitáskrízishez vezethet.
Kikövezett út a kiégés felé
„Képzeld el, hogy kisgyerekként nagyon tehetséges vagy valamiben, és ennek megfelelő foglalkozásokra kezdesz járni. Egy idő után azonban a készségeid tökéletesítése kerül fókuszba: nem élvezheted csak úgy, hanem kivételesen jónak kell lenned, különben cserbenhagyod azokat, akik nagyon bíznak benned. Egy tevékenység, ami eredetileg örömet okozott, így könnyen stresszforrássá válhat” – írták.
Az ilyen esetek szinte mindig megfelelési kényszert, perfekcionizmust és állandó elégedetlenséget szülnek. Ha az érintett abba is hagyja az adott tevékenységet, másba már nem feltétlenül kezd bele, hiszen úgy érzi, egyszer már kudarcot vallott, nem akarja újból ugyanazt átélni. Ezek a személyek azt is nagyon nehezen viselik, ha nem sikerül nekik minden elsőre. Mindez hamar motiválatlanságba és kiégésbe csaphat át.
Derült égből identitáskrízis
Ha valaki a tehetsége miatt kiemelkedik a többiek közül, és emiatt rendszeresen dicséretet is kap, akkor egy idő után szinte elkerülhetetlen, hogy ennek függvényében értékelje önmagát. Amikor viszont a kortársak is elérik az adott szintet, vagy egy hasonlóan tehetséges közösségben már nem számít kiemelkedőnek az adott tudás, az érintett értéktelennek kezdi érezni magát.
Üzenet a szülőknek és a tanároknak
Nem ritka, hogy a tehetséges gyerekek felé a szülők és tanárok is nagyobb elvárásokat támasztanak. Ha viszont túl sokat várnak el tőlük, akkor nem marad idejük gyereknek lenni, ráadásul felnőttként is nehézséget okoz majd nekik, hogy reális elvárásokat fogalmazzanak meg önmagukkal szemben. A jobb teljesítményre való bátorítással és az egészséges biztatással természetesen nincs gond, a gyerekeknek azonban akkor is szükségük van támogatásra, ha éppen rosszul teljesítenek – figyelmeztettek a posztban.
Egy olyan környezetben felnőni, ahol a tökéletesség és a kimagasló teljesítmény mindenek felett áll, borzasztóan nehéz és hosszú távon nem fenntartható. Nem a teljesítményed határozza meg, hogy mennyire vagy értékes, és nem volt helyes, ha ezt éreztették veled!” – írták.
