Iskolaőr mentett meg egy tanárt Kurityánban

Epilepsziás rohamot kapott az egyik tanár múlt kedden a Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI) Kurityáni Eperjesi István Tagintézménye udvarán. A mentők kiérkezéséig az intézményben szolgálatot teljesítő iskolaőr látta el a bajbajutottat.

„Ez a keddi volt a harmadik napom ebben az iskolában, és a délutáni foglalkozások után arról kérdeztem az intézmény néhány pedagógusát, hogy szerintük mely gyerekekre kellene jobban odafigyelnem, amikor az egyikük hirtelen megingott, és kapkodni kezdett levegő után” – mondta el Szabó József iskolaőr a Zsaru Magazinnak nyilatkozva. „Olyan gyorsan esett össze, hogy nem tudtam elkapni. Ehhez kicsit távol is álltam tőle, de rögtön mellé térdeltem, és stabil oldalfekvésbe helyeztem. A nyelvét is kihúztam, hogy a légzése rendben legyen, és azzal nem is volt gond. A szíve sem állt meg, csak nagyon rosszul volt. Az iskolaőrképzésen megmutatták nekünk, hogy milyenek az epilepsziás tűnetek, és ő is ilyeneket produkált, ezért megkértem a jelen lévő tanárokat, hogy kerítsenek valahonnan párnákat, takarókat, nehogy a betonon beverje a fejét vagy más végtagját, mert igencsak rángatózott” – tette hozzá.

Szabó József, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság iskolaőre
Szabó József, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság iskolaőre. Fotó: Rendőrség

A mentősök tíz percen belül kiérkeztek a helyszínre. „A tanárok mindenben segítettek, jól együtt tudtunk működni, és a mentősök meg is jegyezték, hogy helyesen jártunk el. Korábban ilyenben még nem vettem részt, de tudtam, mit kell tenni, és azt is, hogy azonnal kell cselekedni. Azóta azt is megtudtam, hogy ennek a pedagógusnak ez volt az első komolyabb rosszulléte. Azt hallottam, már jobban van, és ezt is kívánom neki” – fogalmazott Szabó, aki korábban biztonsági őrként dolgozott. Két évvel ezelőtt, 61 évesen döntött úgy, hogy jelentkezik iskolaőrnek, végül fel is vették a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság állományába. Az elmúlt két tanévben a Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola iskolaőre volt, idén szeptembertől került át a kurityáni iskolába, ahol speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkoznak.

Idén májusban szintén az iskolaőr sietett egy ájult diák segítségére egy Fejér megyei általános iskolában.

„Úgy gondoltuk, erre a feladatra Józsi lehet a megfelelő ember. Azon túl, hogy megvan benne az iskolaőri feladatok ellátásához szükséges határozottság, nagypapás nyugalmat is áraszt magából, és nagyon alkalmazkodó. Szívesen vállalta, hogy nyugdíj előtti utolsó szolgálati évében speciális nevelési igényű gyerekekre kell ügyelnie” – árulta el Jaskó Judit főhadnagy, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési főelőadója, iskolaőr-koordinátor. A megyei iskolaőrök képzésében, az egészségügyi, elsősegélynyújtási ismeretek oktatásában aktív szerepet vállalnak az Országos Mentőszolgálat munkatársai.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!