Speciális kesztyű segíthet a Parkinson-kórosokon

Képes ellensúlyozni a kézremegést, így a betegek evését is megkönnyítheti.

Magyarországon a becslések szerint 16-20 ezer Parkinson-kóros beteg él, akiknek egyik leglátványosabb tünetük a kontrollálhatatlan kézremegés. A technológia azonban erre is megoldást kínál: kifejlesztettek ugyanis egy olyan kesztyűt, amely stabilizálja a kezet. Ennek köszönhetően a mások számára egyszerű, hétköznapi tevékenységek, mint például az evés, ezentúl az érintetteknek is könnyebben mehetnek – számol be a speciális eszközről a ScienceAlert.

Parkinson-kór, tremor, kézremegés
A betegek kézremegése az evést is megnehezíti. Fotó: Getty Images

Giroszkóp az alapja

A GyroGlove nevű szerkezet kesztyűként felhúzható a kézre, kulcsa pedig egy hokikorong méretű giroszkóp, amelyben egy lemez forog, nagyobb sebességgel, mint egy repülőgép turbinája. „A betegség egyelőre nem gyógyítható, kellemetlen mellékhatásait azonban igenis lehet kezelni, ezzel visszaadva a magabiztosságot az érintetteknek” – mondja az eszközt kifejlesztő cég alapítója, Dr. Faii Ong. A fejlesztést a január 12-én zárult technológiai kiállításon, a CES-en mutatta be a vállalat Las Vegasban. 

A Parkinson-kór idült, progresszív, ismeretlen eredetű betegség, mely bizonyos agyi területek pusztulásával jár. Amikor a tünetek jelentkeznek, a betegek az érintett agysejtjeik legalább 80 százalékát már elveszítették.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!