Ránctalanító krémek: mikor kezdjük használni őket?

Az egészséges, friss arcbőr látványa amellett, hogy jó érzéssel tölt el bennünket, esztétikai élményt is jelent. Ehhez azonban be kell tartanunk egy aranyszabályt: az életkorunknak megfelelő bőrápolást.

Az első látható ráncok megjelenésekor sokan csak legyintenek: bőven ráérnek még ránctalanító krémet használni. Akad olyan vélekedés is, miszerint 30 éves kor alatt elég a gondos hidratálás , és csak a mély ráncok állandósulásakor kell megoldást keresni komolyabb, fajsúlyosabb krémek formájában. Ez azonban tévedés, minél előbb gondoskodunk bőrünk megfelelő ápolásáról, annál tovább élvezhetjük fiatalosságát, feszességét.

Az első szarkalábak már jelzik: eljött az ideje a célzott törődésnek

A bőr öregedésének látható jelei , a finom ráncocskák és barázdák körülbelül 25 éves korunk körül kezdenek láthatóvá válni arcunkon. Ennek oka, hogy 25 éves kor után a bőrünkben található kollagén – szervezetünk fő fehérjéje, bőrünk egyik "építőköve" – mennyisége évente körülbelül egy százalékkal csökken. Ilyenkor még feszes, rugalmas ugyan a bőr, de már célzott ápolásra szorulhat. Hogy a húszas évek elején kinél mikor jön el ez az időpont, számos tényezőtől függ. Amikor viszont eljön, érdemes azonnal kialakítani a számunkra legmegfelelőbb ápolási rutint.

Bőrünk állapotát és öregedését biológiai életkorunkon kívül körülbelül 20 százalékban genetikai adottságaink – például bőrtípusunk – befolyásolják, a többi életmódunk és ápolási szokásaink függvénye. Idő előtti öregedéshez és a ráncok korai megjelenéséhez vezethet a helytelen, egyoldalú táplálkozás – zsíros, cukros, vitaminban szegény ételek túlzott fogyasztása –, az alacsony zöldség- és gyümölcsbevitel. Szintén ilyen hatása van az elégtelen folyadékfogyasztásnak, káros szokásainknak – például dohányzás, mértéktelen napozás fényvédőt tartalmazó krém használata nélkül –, a környezetszennyezésnek, a stressznek és a bőrápolás elhanyagolásának.

Miért fontos a ránctalanító krémek használata?

Az időben elkezdett, megfelelő helyekre koncentráló ápolás lassíthatja az öregedés látható jeleit és javíthatja bőrünk általános állapotát. Az idősödésről egyébként három jól észrevehető jel árulkodik: megjelennek a ráncok, valamint csökken a bőr feszessége és rugalmassága. Először a finom ráncok – nevetőráncok vagy szarkalábak – jelennek meg, elsősorban a külső szemzugban. Egy idő után ezek állandósulnak. Megjelennek a homlokráncok, sokaknál gyorsan elmélyül a vízszintes ránc. Ahogy fokozatosan csökken a bőr feszessége és rugalmassága, úgy rajzolódnak ki a mélyebb ráncok, barázdák, például az orr és a száj körül. Megereszkedik az arckontúr is, ekkor vonásaink már nem rajzolódnak ki olyan feszesen. Fakóbb lesz az arcbőr és csökken a tömörsége is: elvékonyodik, gyengébb lesz.

Arcbőrünk megfelelő ápolása már 30 éves kor alatt is nagyon fontos.
Arcbőrünk megfelelő ápolása már 30 éves kor alatt is nagyon fontos. Fotó: Getty Images

Mit tudnak a ránctalanító krémek?

A többi arcápolási termékhez hasonlóan a ránctalanító krémek is a különféle területekre koncentrálnak. A szemránckrémek célzottan arcunk egyik legérzékenyebb területét ápolják. A bennük található hatóanyagoknak köszönhetően – például antioxidánsokkal, hialuronsavval – feszesítenek, hidratálnak és kisimítják a finom ráncokat. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak fényvédőt, ami gátolja az idő előtti öregedést.

A ránctalanító arcápoló koncentrátumok (antioxidánsokkal, például C-vitaminnal) serkenthetik a bőr hámsejtjeinek kollagéntermelését. Az antioxidánsok megkötik a külső hatásokra – napsugárzás, környezetszennyezés – keletkező szabadgyököket: erősítik, ragyogóvá, frissé teszik a bőrt.

A ráncfeltöltő nappali arckrémek többsége már tartalmaz magasabb faktorszámú, például FF30-as fényvédőt. Ezek főképp arra hivatottak, hogy feltöltsék a ráncokat és fiatalosabbá tegyék a bőrt. A ránctalanító éjszakai arckrémek pedig gazdagabb textúrájú készítmények. Hatóanyagaik alvás közben "dolgoznak", sejtenergetizáló hatásukkal csökkenthetik a mély ráncokat is.

Bármilyen arcápolási rutint alakítunk ki, azt sosem szabad elfelejteni, hogy a rendszeresség különösen fontos. Azt is érdemes észben tartani, hogy a legdrágább krémek sem tesznek csodát, ha életmódunkkal nem segítjük bőrünk megújulását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!