Tényleg hatásos az arcjóga?

A tiktokosok szerint a rendszeres, arcjógának nevezett gyakorlatok révén meg tudjuk őrizni az arcbőrünk fiatalosságát, és megelőzhetjük a ráncokat.

Időről időre felbukkan a közösségi médiában az arcjóga nevű trend. Ezúttal a TikTokon kapták fel mint hatásos módszert a ráncok ellen, ami ironikus, tekintve, hogy a platform legtöbb felhasználója 25 év alatti - hívja fel rá a figyelmet az IFLScience.

Az arcjóga általában az arc különböző területeinek dörzsölésével, nyújtásával vagy húzásával jár, gyakran bizonyos arcizmokra koncentrálva

"Az arcjógának igazából több köze van a masszázshoz és az akupunktúrához. Inkább masszázsról van szó, nem jógáról" - magyarázta Neha Gothe mozgáskutató a Northeastern Global News oldalának.

De tényleg használ?

A trend hívei azt állítják, hogy a rendszeres gyakorlása révén megőrizhetjük az arc a fiatalos ragyogását, megelőzhetjük a ráncok kialakulását, valamint megemelhetjük az arcot és a nyakat. Egy korábbi, 2018-as kísérlet során a Northwestern Egyetem kutatói már megpróbáltak utánajárni, hogy mennyi igaz ebből.

A vizsgálatban 27, 40 és 65 év közötti önkéntes vett részt, akiknek napi 30 percen át kellett arctornát végezniük 8 héten át. Ennek lejárta után még 12 héten át kellett folytatniuk a gyakorlatot, de már csak minden másnap. A kutatók szerint a kísérlet végére a résztvevők arcának alsó és középső része teltebbnek látszott, és átlagosan 3 évvel tűntek fiatalabbnak a tényleges koruknál.

Ugyanakkor ezekből az eredményekből még nem lehet általános következtetést levonni. Egyrészt nem volt kontrollcsoport, másrészt csak kevesen vettek részt a kísérletben, ők is mind középkorú nők voltak, 11-en pedig végig sem csináltak a 20 hetes tornát. Utánkövetés sem volt, így nem tudni, megmaradtak-e a jótékony hatások azoknál is, akik később már nem csinálták a gyakorlatokat.

arcjóga arcmasszázs ránctalanítás
Fotó: Getty Images

Kevés tehát a tudományos bizonyíték arra vonatkozólag, hogy valóban drasztikus mértékben fiatalító hatása van arcjógának. "Hacsak valaki nem elég motivált, nehéz hosszú időn keresztül naponta elvégezni a gyakorlatokat, és elérni a kívánt hatást" - mondta Dr. Shilpi Khetarpal dermatológus a Cleveland Clinicnek.

Ez nem azt jelenti, hogy az arcjóga teljesen haszontalan lenne, de az tény, hogy nem fogja csodával határos módon eltüntetni a ráncokat. Mivel lényegében masszázsról van szó, több haszna is lehet.

A masszázs ugyanis segíthet ellazítani az izmokat és serkenti a véráramlást az érintett területen, ami megmagyarázhatja azt a "ragyogást", amit egyesek az arcjóga hatására tapasztalnak.

"Amikor serkentjük a véráramlást, a hajszálerek mozgásba lendülnek, ami elősegítheti az izmok ellazulását és a folyadékok mozgását. Például néha az emberek szem alatti vagy orrmelléküregek területén puffadtak lesznek. Az arcmasszázs viszont segíthet a nem kívánt folyadékok felszabadításában" - magyarázta Vickie Bodner masszázsterapeuta a Cleveland Clinicnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A felhősebb részeken is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és napközben a fátyol-, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Helyenként fordulhat elő záporeső, elvétve zivatar is lehet. Csapadékra az Észak-Dunántúlon a legkisebb az esély. Az északias szelet kevés helyen kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!